A Gergely-naptárt követő ortodox egyházak Urunk Jordánban történt megkeresztelkedését és a világban való megjelenését (epifánia) ünneplik.
Iz 60,1–6; Zsolt 72 (71); Ef 3,2–3.5–6; Mt 2,1–12
„Hordozd körül szemedet, és lásd: mindnyájan összegyűltek, eljöttek hozzád! Fiaid messziről jönnek, és leányaidat ölben hozzák.” A prófétának ezek a szavai nyitják meg Urunk megjelenésének ünnepét. A liturgia az emberek Istenhez vezető útját akarja megmutatni nekünk. Az egyetemesség utáni vágy sürgető érzése tölti be ezt a napot. Az Egyház mély vágyakozása, hogy a föld népei és nemzetei mielőbb találkozhassanak Jézussal, hisz minden ember szíve mélyén ott él az Isten utáni vágy. Ez a vágy vezeti hozzá a napkeleti bölcseket, akik azt mondják Heródesnek: „láttuk csillagát felkeltében, és eljöttünk, hogy hódoljunk neki”. Messzi tájról jött férfiak voltak, gazdagok, a szellem emberei. Keletről indultak útnak Izraelbe, hogy hódoljanak az újszülött királynak. Minden hívő arra kap meghívást, hogy lépjen ki önmagából, és tegye meg ezt az utat. Az Egyház, mely arra törekszik, hogy megérintse az emberi szív legmélyét, kezdettől fogva az egész emberiséget látta bennük, és Urunk megjelenésének megünneplésével el akar vezetni minden embert az újszülött gyermekhez, aki elhozza számunkra az üdvösséget.
A bölcsek, akárcsak a pásztorok, az eget fürkészték. Egy más, igazságosabb világ eljövetelére várva felemelték tekintetüket a földről, és megpillantottak egy „csillagot”. Ez a csillag az evangélium, az Úr szava, ahogy a zsoltár mondja: „Szavad… világosság az utamon.” Ez a világosság vezet el minket a gyermekhez. Ha nem hallgatjuk, nem olvassuk az evangéliumot, nem elmélkedünk róla, nem igyekszünk tettekre váltani, akkor nem tudunk találkozni Jézussal. A napkeleti bölcsek a csillagot követve eljutottak Jézushoz. Belépve „meglátták a kisgyermeket anyjával, Máriával, és a földre borulva hódoltak neki”. Szívük mélyéről fakadt ez az őszinte gesztus. Máriával, Józseffel és a pásztorokkal együtt ők is megértették, hogy az üdvösség – akkor és most egyaránt – abban áll, hogy szívünkbe fogadjuk ezt a gyenge és védtelen Gyermeket.
Egészen más volt Heródesnek és Jeruzsálem lakóinak a válasza. Amint tudomást szereztek a Gyermekről, összezavarodtak, Heródes pedig egészen odáig jutott, hogy elhatározta Jézus halálát. Ezúttal a bölcsek mentették meg a gyermeket, ők ragadták ki Heródes karmai közül. Más úton tértek vissza hazájukba, ahogy az evangélista írja. Hiszen amikor az ember az Úrral találkozik, és befogadja a szívébe, többé már nem olyan, mint azelőtt, nem járhat többé a megszokott utakon. Megváltoztatja az életét, és ezzel együtt magatartását is. A bölcsek ma mellettünk vannak, sőt egy kicsit előttünk, hogy segítsenek fölemelni a tekintetünket önmagunkról a csillagra. Előttünk járnak, hogy elvezessenek a világ számtalan jászlához, ahol a kicsinyek és elesettek fekszenek. Boldogok vagyunk, ha a pásztorokkal és a bölcsekkel együtt mi is útra kelünk a Gyermekhez, és szeretettel gondjainkba vesszük. Még akkor is, ha valójában ő az, aki gondunkat viseli.
Karácsonyi imádság
