Gandhi halálának emléknapja: 1948-ban, Újdelhiben gyilkolták meg; vele együtt emlékezzünk meg mindazokról, akik az erőszakmentesség nevében a béke munkásai.
Jer 1,4–6.8–19; Zsolt 70; 1Kor 12,31–13,13; Lk 4,21–30
A mai vasárnapon felolvasott evangélium folytatja Jézus első názáreti prédikációjának elbeszélését, s megismerhetjük honfitársainak haragos reakcióit is. Vajon mi volt az oka ennek az erőteljes méltatlankodásnak, mely odáig vezette a hallgatóságot, hogy le akarták taszítani Jézust a hegyről? Jézus valójában egyetlen hibát követett el: úgy mert beszélni, mint akinek hatalma van, és kijelentette, hogy az Írás beteljesedett. Ezáltal Messiásként mutatkozott be, aki kiszabadítja a foglyokat, meggyógyítja a betegeket, és kiemeli a szegényeket nehéz életkörülményeik közül. A názáretiek azonban visszautasítják, hogy Isten küldötte közülük való lenne. Különleges jelekre van szükségük, és nem hallgatnak Jézusra. Csakhogy éppen ez az oda nem hallgatás oltja ki a próféciát. Jézus nem véletlenül idézi fel a következő két bibliai történetet: Illés prófétáét, aki csak egy Szidón közelében élő, szegény özvegyhez kapott küldetést, illetve Elizeus prófétáét, akinek egy idegent, a szír Naamánt kellett kigyógyítania a leprából. Ő is és az özvegy is befogadták a prófétát, és az megsegítette őket. Nagy szükségük volt segítségre és gyógyulásra, ezért rábízták magukat a próféta szavára, vagyis éppen az ellenkezőjét tették annak, amit Názáret lakói.
A hitetlenség megköti Isten szeretetét, szavait a tehetetlenségig zsugorítja, hatástalanná teszi. Bizonyos értelemben megöli, elveti őket. Ahogy a názáretiek kilökdösték városukból Jézust, és megpróbálták megölni őt, hogy többé ne térhessen vissza hozzájuk, s ne formálhasson jogot az életük feletti uralomra, ugyanúgy teszünk mi is, valahányszor nem fogadjuk be az evangéliumot őszinte és készséges szívvel. Kitessékeljük az életünkből és mindenki máséból is. És folytatjuk azt a keresztutat, amely Názáretben kezdődött, és Jeruzsálemben ért véget. Igyekszünk megvédeni magunkat az evangéliumtól és annak tanúságtevőitől, hogy ne zavarja meg nyugalmunkat, éppúgy, ahogy a názáretiek. Jobban szeretjük a némaságot, hogy gyengeségeink és bűneink még saját magunk előtt se lepleződjenek le. A hitetlenség olyan, mint egy néma összeesküvés: nem tudja elviselni, hogy az evangélium szól hozzánk, és megváltoztatja a szívünket. Nem azok összeesküvése ez, akik soha nem ismerték vagy hallgatták az Urat. Épp ellenkezőleg: azok hitetlensége, akik ismerik őt. A hívők bűne ez. Olyan, mintha félnének egy élő, emberközeli és humánus Istentől. Egy ilyen Isten félelemmel tölt el bennünket, mert mellettünk áll. Jobban tetszene egy olyan evangélium, amely annyira távoli, hogy nem is mond semmit, vagy amelyet megfosztottak erejétől, lealacsonyítottak az e világgal való megalkuvásig, annyira, hogy már semmit ne kívánjon tőlünk. Az evangéliumot mégis egyetlen kifejezéssel összefoglalhatjuk: Isten szeretete.
Imádság az Úr napján
