November 20., vasárnap, Krisztus, a mindenség királya ünnepe
2Sám 5,1–3; Zsolt 122 (121); Kol 1,12–20; Lk 23,35–43
Ezzel a vasárnappal lezárul az egyházi év, egy év, amely nem az emberek mércéje és ütemezése nyomán születik, hanem Istenéből. A II. vatikáni zsinat a liturgiáról szóló konstitúciójában kiemeli, hogy az egyházi év maga Krisztus. Ez alatt az idő alatt a híveket tulajdonképpen kézen fogják, napról napra, vasárnapról vasárnapra, adventtől Krisztus király ünnepéig, és kísérik őket az Isten emberek iránti szeretetének története misztériumán való szemlélődésben. És miközben az Úr emlékezetét ünnepeljük, a szent liturgia által részesei leszünk az üdvösség misztériumának is. Erre emlékeztet Pál apostol az imént olvasott Kolosszeieknek írt levélben. Az Úr – írja az apostol – „kiragadott minket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába” (Kol 1,13). Mi valóban „áthelyezettek”, vagy másképp mondva kivándorlók vagyunk: ebből a világból, ahol a sötétség és a gonosz az úr, egy másik világba tartunk, ahol Jézus és az ő szeretete uralkodik. Valóban, az egy „más” világ, azzal a világgal szemben, ahol a gonosz pusztító hatalma továbbra is áldozatokat szed. Pilátus azt kérdezi Jézustól: „Tehát király vagy?”, és hallja is a választ: „Te mondod, hogy király vagyok.” Jézus rögtön hozzáteszi: „Arra születtem, s azért jöttem a világba.” Jézus azért jött, hogy király legyen. Ez az állítás egyszerre ünnepélyes és drámai, mert Jézust a halálos ítéletéig viszi: a kereszthalálig. Pilátus azt akarta, hogy ezt az ítéletet írják egy kis táblára, és függesszék a keresztre: „Názáreti Jézus, a zsidók királya”.
Valóban, az emberek szemében Jézus furcsa király: trónja egy kereszt, udvartartása két vele együtt keresztre feszített tolvaj, néhány asszony meg egy fiatalember, akik ott tömörülnek a vesztőhely alatt. Mégis ez az a kép, amely a kezdetektől fogva ábrázol minden keresztény közösséget. És őket jelenti a minden templomban jelen levő kereszt szimbólumában is, de főleg az életben, amikor üldözik a keresztényeket. Az evangélium azt tanítja nekünk, hogy Jézus a kereszten legyőzi a gonoszság fejedelmét, a kereszten kezdődik az emberek szabadulása a bűn uralmától és a haláltól.
Amíg arra a fára volt szögezve, mindenfelől ugyanazt hallotta: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!” (Lk 23,35–43) Ez a világ evangéliuma, Jézus evangéliumának az ellentéte. És mindannyian jól tudjuk, hogy milyen alattomos és meggyőző a világ evangéliuma. Krisztus azonban legyőzte az önszeretet dogmáját azon a kereszten. Hiszen nem mentette meg magát, sőt, életét adta, hogy megmentsen másokat.
Krisztus király ünnepe megmutatja nekünk ezt a királyi szeretetet, amely megváltoztatja az emberek életét. Mi is tegyünk úgy, mint az az Anya és az a néhány asszonyból álló csoport meg az a fiatal tanítvány: maradjunk szorosan a kereszt tövében, és várjuk a feltámadást, miközben szünet nélkül mondjuk az Úrnak: „Uram, mi nem fogunk Júdás csókjával elárulni, hanem mint a jó lator, azt kérjük: emlékezz meg rólunk a te országodban.” És hallani fogjuk mostantól a választ: „Ma, ebben a szent gyülekezetben, velem vagy a paradicsomban.”
Imádság az Úr napján
