Jel 22,1–7. Az élet fája
Az új Jeruzsálem eljövetelével visszatért a régen elveszett paradicsom. János meglátja az élő víz folyóját, amely Isten és a Bárány trónja mellett buzog fel. Ez a folyó ott volt az Édenkertben (Ter 2,10), ezt látta Ezekiel előtörni a templomból (Ez 47,1), és Zakariás erről jövendölt (Zak 14,8). Jézus is erről a folyóról beszél, amikor így szól a szamáriai asszonyhoz: „De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.” (Jn 4,14) János, aki minden bizonnyal emlékszik Jézus szavaira, most saját szemével látja a forrást, mely bugyogva szökik elő az örökkévalóságra. Az élő víz folyója ugyanis Isten és a Bárány trónjából fakad. Körülötte gyűlnek össze az üdvözültek, hogy bemutassák a hódolat tökéletes liturgiáját. Végre megvalósul a Jézus által hirdetett boldogság: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.” (Mt 5,8) Ez volt az a nagy reménység, amelyet Pál hirdetett, és maga János is: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre.” (1Kor 13,12) „…hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van.” (1Jn 3,2) Örökre neki szentelve („a homlokukon lesz a neve”) az igazak ott állnak Isten előtt, a találkozás örömében, amit semmi sem szakíthat meg többé.
Végül az egész Isten képére és hasonlatosságára teremtett emberiség egyesül az istenség teljességével: mindannyian „szemtől szemben” látjuk majd Istent teljes boldogságban és – tegyük hozzá – feltámadt testben. Nem tisztán szellemek, hanem testben is feltámadott férfiak és nők leszünk. És lakói egy szent városnak, melynek közepén – írja János – ott az „élet fája”. Ez a fa alkalmat kínált az ősszülőknek a bűnbeesésre, most viszont az élet forrása Isten kiválasztottai számára. Krisztus fája ez, az ő keresztje, amely már nem a halál, hanem az élet jele. A templom már nincs meg, mert Isten minden mindenben, és nem lesz többé sem nappal, sem éjszaka, mert Isten a soha ki nem hunyó, ragyogó örök fényesség. János, miközben a látomást ezzel a záróképpel fejezi be, arról biztosítja a gonosz által kíméletlenül üldözött keresztény közösségeket, hogy Krisztus hamarosan eljön, és felszabadítja őket: „Íme, hamarosan eljövök – mondja mindenkinek. – Boldog, aki megszívleli ennek a könyvnek prófétai szavait.”
Előesti imádság
