Jel 14,14–19. Az ítélet angyalai
János újabb jelenetet lát: hat angyal veszi körül Krisztust, akinek fején korona van, kezében pedig sarlót tart: Ő az Úr, a történelem bírája. Kihirdetik és előkészítik az utolsó ítéletet. Már Joel próféta leírta, milyen lesz „az Úr napja” „a Döntés völgyében”: „Lendítsétek meg a sarlót, mert beért a vetés; gyertek, tapossátok, mert megtelt a sajtó és túlárad a prés: oly nagy a gonoszságuk!” (Jo 4,13) Jézus maga is több alkalommal használta a szüretre és az aratásra jellemző kifejezéseket. Az első angyal figyelmeztet, hogy az ítélet küszöbön áll, és magával hozza „az örök evangéliumot”. Ez nem a tanítványok számára fenntartott „kis könyvtekercs”, hanem Isten és a szeretet elsőbbségének hírül adása az emberek életében: „Féljétek az Istent és dicsőítsétek.” Így is értelmezhetjük: aki a szeretet vezetésére bízza magát, az üdvözül. Erről olvashatunk Máté evangéliumában is, a 25. fejezetben, ahol az utolsó ítéletről ír. Az örök evangélium az egyetemes szeretet evangéliuma; ennek megfelel a második boldogság is, amit az apostol beemel a Jelenések könyvébe: „boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg”, mert övék a mennyek országa. A szeretet útján a hívek sok útitársra lelnek: olyanokra, akik más vallási hagyományokat követnek vagy nem követnek semmilyet, de összeköti őket a szegények iránti szeretet. Nagyon sokan vannak, sokkal többen, mint Jézus tanítványai. Ők azok, akiket – mint az irgalmas szamaritánust, aki nem tartozott az izraelita hitűekhez – Jézus a szerető és üdvösségre jutó „hívő ember” példájaként említ. Az irgalmasok hatalmas népe az, amely titokban megmenti a világot a kegyetlenségtől. Ők mindannyian valóban a világ világossága és a szegények vigasza. És ahogy Ferenc pápa mondja, mivel irgalmasok, Isten nekik is irgalmaz, és befogadja őket országába. Az üdvösség története a szeretetgesztusok története, amelyek örökkévalók.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
