3Jn 5–8. A misszionáriusok befogadása
János harmadik levele az Újszövetség legrövidebb írása. Nem is igazi levél, inkább rövid üzenet, hasonlít arra, amelyet Pál írt Filemonnak. Az „Öreg” Gájusz üdvözlésével kezdi a levelet, „akit az Igazságban” szeret, megismételvén ezzel a jellegzetesen jánosi formulát, amit már a második levélben is használt. „Mindenben” sikert kíván neki, és testi-lelki egészséget. Őszintén megosztja vele: „Nincs nagyobb örömöm, mint amikor hallom, hogy gyermekeim az igazság útján járnak.” A pásztor öröme ez, aki látja, hogy nyája az evangélium útján jár. Ezt az örömet összehasonlíthatjuk azzal, amit Jézus érzett, amikor fogadta első missziós útjukról visszatérő tanítványait: „Kitörő örömmel dicsőítette az Istent a Szentlélekben”, írja Lukács apostol (Lk 10,21). Ugyanezzel az örömujjongással fogadták a keresztény közösségek az evangélium első misszionáriusait, akik bárhová elmentek hirdetni az örömhírt azoknak, akik még nem hallottak róla. Az evangélium hirdetésének elején járunk, fontos tehát, hogy a levél szerzője hangsúlyozza, hogyan fogadják a misszionáriusokat. Ily módon világosan megmutatkozik a keresztény testvériesség, mely felülemelkedik az idegenek és ismerősök, a hozzánk közel vagy tőlünk távol élők közötti megkülönböztetésen, ahogyan ez már Jézus szavaiból is világosan látszik. Az evangélium testvérekké tesz mindenkit, mert megszüntet minden különbséget és legyőz minden távolságot. A testvériesség arra kötelezi a keresztényeket, hogy fogadják be és segítsék azokat a testvéreket, akik a saját otthonukat elhagyva útra kelnek, hogy hirdessék az evangéliumot ott, ahová az Úr küldi őket. A róluk való gondoskodás nemcsak egyszerű jó cselekedet, hanem azt is jelenti, hogy az illető részesévé válik az Egyház küldetésének.
Előesti imádság
