Fil 3,3–8a. Az Úr Jézus az egyetlen dicsőségünk
Az evangéliumi hit távlatában nem számít a „test”, vagyis a származás, a körülmények, a kultúra és mindaz, ami a többiektől elválaszt. Tanítvánnyá sem születés, sem hovatartozás által nem válhatunk, csakis a hit által. Ez az üdvösség útja, amit Jézus megnyitott előttünk. Pál mindent, az egész múltját – az egész életét, amit még hit nélkül élt meg – „szemétnek” nevezi ahhoz az adományhoz képest, amit kapott: az Úrral való találkozás kegyelmét és azt, hogy Krisztus testének, az Egyháznak tagjává válhatott. Ezért tekinti az életét, a napjait, a tetteit futásnak a felé a cél felé, hogy mindenben hasonlóvá válhasson Jézushoz; hogy elmerüljön halálában és feltámadásában. Élete lényege az evangéliumnak való engedelmesség. Levelének ezen részével Pál egy olyan keresztény élet vágyát közvetíti – a filippiek felé és felénk is –, mely az Úrral való teljes egység megvalósítását tűzi ki célul. Az apostol arra buzdítja a filippi keresztényeket, hogy a szenvedésben is éljék meg annak az örömét, hogy a keresztény közösséghez tartoznak. Gyakran amikor nem vagyunk képesek azt szemlélni, milyen nagyszerű is, hogy ismerjük Jézus Krisztust, milyen gyönyörű az az értékes gyöngy, amelyre a kegyelem által bukkantunk, akkor életünkben a világi szerepek és megfontolások válnak fontossá, és mint Filippiben, ellentéteket szítanak a közösségen belül. Csak akkor tudjuk fölismerni, mennyire szeret minket az Úr, ha tudatában vagyunk annak, hogy mindent a kegyelem által kaptunk. Ez a tudat szabadít meg azoktól a szerepektől és mintáktól, amelyek nem a lélek, hanem a világ számára fontosak.
Imádság az Egyházért
