Az ortodox egyház ezen a napon ünnepli a pünkösdöt.
Kiv 34,4–6.8–9; Dán 3,52–56; 2Kor 13,11–13; Jn 3,16–18
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát
adta, hogy mindaz, aki őbenne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
17Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem
hogy üdvözüljön általa a világ. 18Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de
aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia
nevében.
Pünkösd után a Szentháromság ünneplésével veszi kezdetét az évközi idő. Ez a titok a keresztény hit középpontja: az egyetlen Isten három személyben nyilvánul meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek személyében. A keresztények a világon mindenütt az Atya, a Fiú és a Szentlélek megszólításával kezdik imádságukat. Esti imádságunkban és a szentmise kezdetén is ezek az első szavaink: „Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” Ez az egység és a közösség jele, mely mindenkit, kicsit és nagyot egyaránt egyesít a világ minden részén. A hitvallás pedig a keresztény hit középpontjába helyezi ezt a titkot. A mai ünnep azt sugallja, hogy a pünkösdkor született Egyház első lépéseit a Szentháromság jegyében tette meg. Minden Istentől ered, az ő határtalan szeretetének misztériumából, amely arra ösztönözte az Atyát, hogy elküldje Fiát a népek megmentésére: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen” (Jn 3,16) – mondja Jézus Nikodémusnak. A Zsidóknak írt levél szerzője szintén Istennek erre a kiáradó szeretetére utal: „Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a prófétákban; ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk” (Zsid 1,1–2). A Szentháromság ünnepe egyrészt arra hív, hogy dicsőítsük Istennek ezt a határtalan szeretetét, másrészt úgy állítja elénk az Egyházat, a keresztény közösséget, mint az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetének gyümölcsét.
A pünkösd annak az ideje, hogy az Egyház betöltse küldetését, és elvigye az evangéliumot minden népnek. A keresztény közösség arra kapott meghívást, hogy mindennap eleget tegyen a küldetésnek, amelyet azon a napon kapott. Azok a lángnyelvek nem enyésztek el pünkösd napjának alkonyán. Azok a lángnyelvek a bölcsesség valódi kincsei, melyeket az Úr ajándékozott tanítványainak. A Szentlélek összegyűjti és egyesíti a híveket, s fiakká teszi őket, nem e világ urainak rabszolgáivá, hanem ahogy az apostol írja: „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!” (Róm 8,15). A pünkösdből olyan Egyház születik, mely világosan és megújult erővel beszéli a szeretet és a béke nyelvét. Ez pünkösd titka, melyet együtt éltünk meg, mint Isten világról alkotott álmát. A Szentháromság ünnepe emlékeztet bennünket arra, hogy a feladat, melyet az Úr bízott az Egyházára, sürgető. Sőt, ma sürgetőbb, mint valaha. Azt látjuk, hogy a gonoszság lelke egyre hatékonyabban biztat erőszakos cselekedetekre, és kelt félelmet azokban, akik csak a saját érdekeikért aggódnak, és elfeledkeznek a legszegényebbekről. A holnap bizonytalannak látszik elsősorban a leggyengébbek számára. A Szentlélek arra biztat bennünket, hogy még inkább vegyük észre, mindenkinek szüksége van az üdvösségre. Az ő ereje újraszövi a népek közti békét, szeretetet közvetít, és visszaadja a szegények és gyöngék életét és méltóságát.
Imádság az Úr napján
