2Kor 8,1–9. Gyűjtés a jeruzsálemi egyháznak
Pál úgy érezte, hogy adósa a jeruzsálemi anyaközösségnek, amely akkoriban különösen nehéz időket élt meg. Kétezer év elteltével mi is hasonlóképpen adósnak kell hogy érezzük magunkat Jézus földjének drámája láttán. Pál a megsegítésükre gyűjtést szervezett az általa alapított közösségekben, példát mutatva ezzel a más közösségek, köztük a jeruzsálemi közösség, valamint a többi apostol iránti szolidaritásra. A keresztény közösség létrejöttében – ahogyan azt az Apostolok cselekedeteiben szereplő, a közösség életét be- mutató leírásból megtudjuk – igen fontos szerepe volt a kölcsönös segítségnyújtásnak. Azáltal, hogy részt vesznek a gyűjtésben – ahogyan az igencsak szegény macedóniai közösség is tette –, rendkívüli kegyelemben részesülnek, mert a szükségben lévők iránti szeretet inkább gazdagítja azt, aki ad, mint- sem azt, aki kap. Ezt Jézus maga is megmondta, amint azt Pálnak az efezusi presbiterekhez írott szavaiból megtudhatjuk: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,35). A macedónok megértették az evangéliumi szeretet értelmét: nemcsak adományokat adtak, hanem – Pál szavaival élve – „reményünket felülmúlva önmagukat adták oda először az Úrnak, aztán pedig nekünk, Isten akarata szerint”. A keresztények számára a szeretet parancsa magának Jézusnak a példájából fakad, aki „noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett”, hogy szegénysége által mindannyian gazdaggá legyünk. A tanítványoknak az Úrra kell tekinteniük, hogy megvalósuljon a javak cseréje, és senki se maradjon szükségben.
Imádság az Úr anyjával,
Máriával
