2Kor 11,18.21b–30.
A gyengeség dicsérete
Pál dicsekvése egyfelől a gyengeségét emeli ki, másfelől az Úr
erejét. Ő sem kevesebb ezeknél a „fő-fő apostoloknál”: ő is zsidó, Izrael népéhez
tartozik, ő is Ábrahám leszármazottja, a messiási ígéret örököse, és büszke erre,
mint ahogy arra is, hogy a kor egyik legjelentősebb bölcsének, Gamálielnek az iskolájában
nevelkedett. A származással való dicsekvésnél azonban jóval előbbre való számára,
hogy Krisztushoz tartozik. Az apostol azt írja a közösségnek, hogy ő sokkal inkább
Krisztus szolgája, mint az ellenfelei. Más apostolokkal kapcsolatban már írta nekik:
„Többet dolgoztam mindegyiküknél” (1Kor 15,10). Most még erőteljesebben hangoztathatja
ezt a korintusiaknak a hamis próféták ellenében. Így szól hozzájuk: „Eltűritek,
ha valaki szolgává alacsonyít benneteket, ha kifoszt, ha kihasznál, ha fölétek kerekedik,
ha arcul üt” (2Kor 11,20). Az apostol szenvedélyes hangon sorolja mindazt, amit
el kellett szenvednie, csak hogy hirdethesse a neki kinyilatkoztatott evangéliumot.
Ám a fájdalmak és küzdelmek e hosszú fölsorolása közepette emlékezteti önmagát,
a korintusiakat és minket is arra, hogy az Úr tartotta meg, és segítette át a bajokon.
Ezért mondhatja: „Ha dicsekednem kell, gyöngeségeimmel dicsekszem.” Ez a felismerés
mutatja meg az igazi apostolt, Krisztus szolgáját. Ahogy az apostol dicsekvése,
úgy a mi dicsekvéseink is gyengeségünkből kell hogy fakadjanak, mert ezekben nyilvánul
meg az Úr ereje és kegyelme.
A Szent Kereszt
imádsága
