Tób 12,1.5–15.20. Tobit,
Tóbiás és Ráfael
„Többet ér a böjt imádsággal meg az alamizsna igazságossággal
párosulva, mint a nagy vagyon, ha jogtalansággal jár együtt. Jobb alamizsnát adni,
mint aranyat gyűjteni. Mert az alamizsna megment a haláltól, és megtisztít minden
bűntől. Akik jótékonykodnak, azok sokáig élnek.” Ezt a tanítást ma is meg kell őrizni,
és észben kell tartani, mert sokan elfeledkeztek a fontosságáról. Nemcsak magunkért
kell imádkozni az Úrhoz, hanem mindenki másért is, s az Úr angyala elviszi imánkat
az égi oltárra. Az alamizsnát, mely a könyörületesség kezdete, az Úr nagylelkűen
viszonozza: az angyalok elkísérnek bennünket utunkon, s a szegények öröme lesz az
útravalónk. Nem véletlen, hogy Ráfael éppen az imádság és a böjt kapcsán fedi föl
kilétét:
„Amikor imádkoztatok, te meg Sára, kéréseteket az Úr fölséges
színe elé vittem és felolvastam. Éppen úgy azt is, hogy eltemetted a halottakat.
Amikor nem restellted, hogy fölkelj és abbahagyd az evést, hanem elmentél és eltemetted
a halottat, megbízást kaptam, hogy próbára tegyem a hitedet. Ugyanakkor elküldött
Isten, hogy meggyógyítsalak, és a menyedet is, Sárát.” Ekkor elárulja a nevét: Ráfael,
ami annyit tesz, „Isten meggyógyít”. Ő ott áll Isten színe előtt, oltárán elhelyezi
imáinkat és apró jócselekedeteinket. Aki fölismeri maga mellett Isten angyalát,
az biztos lehet benne, hogy az imádsága és a jó cselekedetei fölemelkednek az égbe,
akárcsak Ráfael: „»Most visszatérek ahhoz, aki küldött.« (...) Ezzel
fölemelkedett.”
Előesti imádság
