Canterburyi Szent Ágoston püspök, „az angolok apostola” (†605 körül) emléknapja
Mk
10,17–27. Add el, amid van, és kövess engem
17Amikor kiment az útra, odafutott hozzá valaki, térdreesett előtte és megkérdezte: »Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?« 18Jézus erre azt mondta neki: »Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül az Isten. 19Ismered a parancsokat: Ne ölj, ne törj házasságot, ne lopj, hamisan ne tanúskodj, ne csalj, tiszteld apádat és anyádat!« (Kiv 20,12-16; MTörv 5,16-20}<fs) 20Az illető azt felelte neki: »Mester! Ezeket mind megtartottam ifjúságom óta.« 21Akkor Jézus rátekintett, megkedvelte őt, és azt mondta neki: »Egynek vagy még híjával: menj, add el, amid van, s add a szegényeknek, akkor kincsed lesz a mennyben. Azután jöjj, kövess engem!« 22Erre a szóra az elkomorult és szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
23Jézus pedig körültekintett és azt mondta tanítványainak: »Milyen nehezen jutnak Isten országába azok, akiknek vagyonuk van!« 24A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus pedig újra megszólalt, és ezt mondta nekik: »Gyermekeim! Bizony, nagyon nehéz az Isten országába bejutni! 25Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába.« 26Azok erre még jobban csodálkoztak, és egymást kérdezgették: »Akkor hát ki üdvözülhet?« 27Jézus azonban rájuk tekintett és így szólt: »Embereknek lehetetlen ez, de Istennek nem; mert Istennek minden lehetséges«.
Ez az evangéliumi rész egy olyan dologról szól,
amely leginkább meghatározza a Jézus követésére szegődött emberek életét. A mi
nemzedékünkhöz is erőteljes hangon szól. Sok ember „fut valaki után”, akitől
azt várja, megadja neki a boldogságot, vagy megmutatja az utat. És ez a hajsza
gyakran a sivatagban, vagy rosszabb esetben a szakadék mélyén ér véget. Az
evangélium egy olyan emberről beszél, aki a hajsza végén térdre borul Jézus
előtt. Amikor megszólítja, „jónak” nevezi, de Jézus kijavítja: „Miért mondasz
engem jónak? (...) Senki sem jó, csak egy, az Isten.” Eltúlzottnak tűnhet ez a
válasz. Jézus nevetségessé teszi azt a mindannyiunkban élő igényt, hogy
tisztának akarjuk érezni a lelkiismeretünket, jónak akarjuk érezni magunkat.
Valójában ez csak kifogás, hogy ne kelljen megváltoztatnunk a szívünket, az
életünket. A farizeus is jónak és rendben lévőnek érezte magát, amikor elment
imádkozni a templomba, de úgy ment haza, ahogy jött, nem pedig Istentől
bocsánatot nyerve. Az az ember valójában megtartotta a parancsokat. Úgy
érezhette, rendben van az élete. A hívő embernek nem az a dolga, hogy úgy
érezze, rendben van az élete, hanem hogy alázatosan és határozottan kövesse az
Urat. Jézus mindennap „ránk néz és megkedvel”, és azt mondja tekintetével, hogy
ne tartsuk meg magunknak a felhalmozott gazdagságot, ami egyébként is
elnehezíti életünket, és akadályoz az evangélium követésében. Egyetlen igazi
gazdagság van, amelyért érdemes élni: Jézus tanítványának lenni. Az az ember a
gazdagságot választotta, és szomorúan távozott. A szomorúság ugyanis gyakran az
önzés következménye. A tanítvány igazi hivatása az, hogy Jézust kövesse, hogy
utána menjen, úgy éljen, ahogyan ő élt. És ha őt követjük, életünket nem köthetjük
más gazdagságokhoz.
Imádság
a szegényekért
