Mk
10,13–16. Jézus és a gyerekek
13Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy érintse meg őket; de a tanítványok elkergették azokat, akik hozták őket. 14Ezt látva Jézus haragra gerjedt, és azt mondta nekik: »Engedjétek hozzám jönni a kisgyerekeket, és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa. 15Bizony, mondom nektek: aki nem fogadja Isten országát úgy, mint a kisgyermek, nem megy be oda.« 16Azután karjaiba vette őket, rájuk tette a kezét, és megáldotta őket.
Ez a jelenet talán Jézus Jeruzsálem felé vezető
útján, egyik pihenése közben esett meg. Szokás volt, hogy a gyerekeket a
rabbihoz vitték, aki kezét rájuk téve megáldotta őket. Ez történik Jézussal is,
és amikor a tanítványok meglátják, milyen sok gyerek gyűlik köréje, elküldik
őket. Jézus azonban szemrehányást tesz nekik, mert azt akarja, hogy mellette
legyenek. Hogy ne látnánk meg ebben a jelenetben azt a sok millió gyermeket,
akiknek a mai világban nincs kihez menniük, akiket kizsákmányolnak? A sok
migráns gyermeket, akiket az idegenekkel szembeni igazságtalan és kegyetlen
törvények elválasztottak a szüleiktől? Azok, akik melléjük állnak, hogy
segítsenek, neveljék, védjék őket, minden bizonnyal nagy jutalmat kapnak majd
érte. És amikor Jézus azt mondja: „aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint
egy gyermek, nem jut be oda” – akkor az egyik legfontosabb tanítást adja a
tanítványoknak. Gyakran elismétli ezt az evangéliumban. A tanítvány elsősorban gyermek,
aki mindent az Atyától kap, és mindenben tőle függ. A hegyi beszéd első
boldogsága ez: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.”
(Mt 5,3) A lélekben szegények az alázatosak, akik gyermekként állnak Isten
előtt, hogy tőle függjenek, és akik mindig az Atya szeretett gyermekeinek
tartják magukat. Ahogyan Pál mondja: „…a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el,
általa kiáltjuk: Abba, Atya!” (Róm 8,15)
