Jn 16,20–23. Szomorúságotok örömre
változik
20Bizony, bizony mondom nektek, hogy ti sírtok majd, és jajgattok, a világ pedig örvendeni fog. Ti szomorkodtok majd, de szomorúságotok örömre fordul. 21Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; amikor azonban megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra az öröm miatt, hogy ember született a világra. 22Most ti is szomorkodtok, de újra látlak majd titeket, a szívetek örülni fog, és örömötöket nem veszi el tőletek senki. 23S azon a napon már semmit sem kérdeztek tőlem.
Jézus a hitet a szüléshez hasonlítja, amely hosszú és fáradságos terhesség gyümölcse. A hit nem abból fakad, hogy valaki hirtelen megvilágosodottnak érzi magát, vagyis kész hinni, és nem is spontán módon következik hétköznapi létállapotunkból. Jól érzékelhető ebből a képből, hogy kereszténynek nem születik az ember, hanem azzá válik, méghozzá komoly erőfeszítés árán. Ahogyan a terhesség alatt a nő maga is részt vesz a méhébe fogadott élet növekedésében, ugyanakkor a gyermek fejlődése nem az ő képességeinek, ügyességének gyümölcse, úgy Isten szava, ha szívünkbe fogadjuk, nem azért növekszik és fejlődik, nem azért teremt új életet, mert különösképpen kiérdemeltük volna vagy mert ügyesek vagyunk, hanem azért, mert Isten szava nagy erővel és hatékonyan munkálkodik abban az emberben, aki befogadja, még ezer nehézség között is. Nem szabad elbátortalanodnunk a nehézségektől, amelyekkel Isten szavának megélésekor gyakran szemben találjuk magunkat, amikor a saját korlátainkba ütközünk. Könnyen szem elől veszítjük, mert kevéssé gyakoroljuk, vagy azt hisszük, már jól ismerjük. Az Isten szavával való találkozás türelmet és kitartást igénylő munka. Ha hagyjuk, hogy Isten szava belépjen a szívünkbe, és nem állunk ellen neki, akkor érezni fogjuk, hogy a belső ember növekszik bennünk. Ez az az ajándék, amelyről az evangélium beszél. És ezt senki sem tagadhatja meg vagy veheti el tőlünk, mert ez annak a gyümölcse, hogy hűségesek vagyunk Isten szava hallgatásában.
A Szent Kereszt imádsága