Mk
10,46–52. A vak Bartimeus meggyógyítása
46Ezután megérkeztek Jerikóba. Amikor kiment Jerikóból tanítványaival és a nagy sokasággal, a vak Bartímeus, Tímeus fia az útfélen ült és kéregetett. 47Amint meghallotta, hogy a Názáreti Jézus az, elkezdett kiáltozni: »Jézus, Dávid Fia! Könyörülj rajtam!« 48Sokan leintették őt, hogy hallgasson. Ő azonban annál jobban kiáltozott: »Dávid Fia! Könyörülj rajtam!« 49Jézus megállt és megparancsolta, hogy hívják őt eléje. Erre odahívták a vakot, ezekkel a szavakkal: »Bízzál! Kelj föl, hív téged!« 50Mire az ledobta a felső ruháját, felugrott és odament hozzá. 51Jézus megszólította és megkérdezte: »Mit akarsz, mit cselekedjek neked?« A vak azt felelte neki: »Mester! Hogy lássak!« 52Jézus erre azt mondta neki: »Menj, a hited meggyógyított téged.« Erre azonnal látni kezdett, és követte őt az úton.
Bartimeus érzi, hogy ott megy el Jézus, és a lehető
leghangosabban kiáltja neki elkeseredését: „Jézus, Dávid fia, könyörülj
rajtam!” Egyszerű, közvetlen kiáltás. A keleti hagyomány ezt az imádságot „a
szív imádságának” nevezi. A tömeg – nagy tömeg, jegyzi meg Márk – el
akarja hallgattatni. Nem gyakori ez az evangéliumokban, azonban előfordul, hogy
a többségi kultúra – amely arra ösztönöz, hogy csak magunkra gondoljunk –
sokakat még kegyetlenkedésre is késztet, mint ebben az esetben, amikor a tömeg
megpróbálja elhallgattatni Bartimeust. Hihető, mert a szegények egyébként
is mindig zavarják az embereket. Bartimeus számára nincs más remény, mint a
segélykiáltás. Ezért még jobban fölemeli a hangját, hogy túlkiabálja a tömeget.
Jézus meghallja a kiáltást, megáll, és odahívatja. Amikor Bartimeus hallja,
hogy Jézus hívja, felugrik, és futni kezd feléje. Még nem lát, de az a baráti
hang a szívéhez szól, és Bartimeus azonnal érzi, hogy visszatér a látása.
Boldogok Bartimeus szemei, melyek, amint megnyíltak, Jézus jóságos arcát
látták. Boldog a szív, amely imádsága által el tudja kezdeni látni és követni
az Urat.
Imádság az Egyházért
