Jn 17,11–19. Atyám, szenteld meg őket az
igazságban
11Én már nem vagyok a világban, de ők a világban vannak, én pedig tehozzád megyek.
Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, mint mi. 12Amíg velük voltam, megtartottam őket nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy az Írás beteljesedjék. 13Most pedig hozzád megyek, és ezeket elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. 14Közöltem velük igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, ahogy én sem vagyok a világból.
15Nem azt kérem, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. 16Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. 17Szenteld meg őket az igazságban. A te igéd igazság. 18Ahogyan engem a világba küldtél, úgy küldtem őket én is a világba. 19Értük szentelem magam, hogy ők is meg legyenek szentelve az igazságban.
Jézus az imént azért fohászkodott az Atyához, hogy
védje meg tanítványait. A tizenegy tanítvány hamarosan egyedül marad,
fizikailag már nem lesz velük. Jézus jól tudja, milyen kemény próbatételek
várnak rájuk. Ellen tudnak majd állni a gonosz támadásainak, aki mindent
megpróbál majd, hogy elszakítsa őket tőle és az evangéliumtól? Jól tudja, hogy az
ördög (görögül: ’az, aki megoszt’) azt akarja, hogy szétszéledjenek, hogy az
emberek magányban és elszigeteltségben éljenek. Ezért imádkozik így: „Szent
Atyám, tartsd meg őket a nevedben…, hogy egyek legyenek, mint mi.” Az Atya és a
Fiú közötti egység nemcsak a tanítványok hitelességének mércéje lesz ezáltal,
hanem a keresztény hivatás értelme is. Az üdvösség annyi, mint mindenki
egysége, az Atyával és a Fiúval. Az egységben azután megtaláljuk az öröm
teljességét, amelyről maga Jézus beszélt: „hogy örömöm teljesen az övék
legyen”. A tanítványok öröme nem könnyed és magától értetődő optimizmus, hanem a
minden megosztottságot legyőző egység gyümölcse. Munkájuk nem egyszerűen
jóakaratból fakad, hanem Isten szavának hallgatásából, aki mindannyiunkat arra
ösztönöz: lépjünk ki a saját világunkból, hogy elinduljunk mások felé, és a
testvériség új kötelékeit hozzuk létre. Jézus nem azért imádkozik, hogy az Atya
kivegye őket a világból, hiszen ez az evangéliumának a megtagadása lenne. Sőt,
a keresztényeknek a testvériség kovászának kell lenniük a világban. Ez a
hivatásuk, hogy átalakítsák a világot, hogy egyre inkább átjárja a testvériség
és a szeretet mindenki iránt. Jézus ezért imádkozik: „Amint te a világba
küldtél, úgy küldöm én is őket a világba.” Láthatatlan kötelék kapcsolja egybe
a Szentháromság középpontját – amikor a Fiú azt mondta az Atyának: „Itt vagyok,
engem küldj” – azzal, ahogy Jézus missziós küldetést ad a világban minden kor
tanítványainak, hogy magának Istennek a művét folytassák.
