A Guadalupei (Mexikó) Szűzanya emléknapja
Megemlékezünk Filomenáról, egy trasteverei idős asszonyról, aki egy idősek otthonában halt meg 1976-ban Rómában. Vele együtt emlékezzünk meg minden idős emberről, különösen azokról, akik magányosan vagy idősek otthonában élnek.
Iz 41,13–20. Én vagyok a te Megváltód
Különösen a nehéz időkben könnyű megfeledkezni az Úr szeretetéről, irgalmáról és erejéről, és így hagyni, hogy félelem és csüggedés kerítsen bennünket hatalmába. Velünk is könnyen megesik ez, akik a növekvő félelmek idejében élünk. A világ egyre bonyolultabbá és nehezebben érthetővé válik. Úgy tűnik, hogy a gonosz erői egyre nagyobb teret nyernek mind a teremtés pusztításában, mind a népek közötti testvéri kötelékek lerombolásában. És úgy tűnik, mintha semmit sem lehetne tenni: mi valóban nagyon kicsik vagyunk, akár egy „féreg” vagy „lárva”, hogy a próféta képeit idézzük. A próféta azonban emlékeztet bennünket Isten jelenlétére, aki a történelem Ura. Ő maga mondja nekünk: „Ne félj! Én megsegítelek. Ne félj hát, Jákob, te szegény féreg, te maroknyi Izrael.” A meghívás többször is megismétlődik Izajás könyvének e rövid szakaszában, mintha fel akarná feszíteni a félelem kapuját, amely nem engedi meglátni a bennünket folyamatosan kísérő szeretetet. Hányszor mondja Jézus az evangéliumokban is a tanítványoknak, hogy bízzanak benne, és ne féljenek! A próféta Izrael népének a babiloni száműzetésből való újabb kivonulásáról beszél: ez még mélyebb felszabadulás lesz, mint az első, amikor Egyiptomból vezette ki őket. Ha ugyanis az első szabadulás utáni sivatagi út során Izrael népe a sziklából fakadó vízzel oltotta szomját, most az Úr azt mondja: „A pusztaságot tóvá változtatom, vizek forrásaivá a kiaszott földet.” Az Úr szeretete az, amely egyre nagyobb csodákat tesz népéért. Olyan szeretet ez, amely Jézusban éri el csúcspontját, aki nemcsak azért szállt le a mennyből, hogy velünk legyen, hanem még az életét is odaadta, hogy megmentsen minket a bűntől és a haláltól.
Imádság az egyházért
