Iz 7,10–14. Az Immanuel-jel
Izrael királyságát az a veszély fenyegeti, hogy legyőzik az asszírok, egy sokkal erősebb nép, amely elszántan terjeszkedik. Acház király aggódik, és Izajáshoz fordul, hogy Isten szavával vigasztalódjon. A próféta úgy próbálja megnyugtatni a királyt, hogy arra kéri, bízzon Istenben, és kérjen jelet, amely megerősítheti a hozzá intézett igét. De a király, aki korábban gőgösen uralkodott, most pedig az ellenség hatalmával szemben félelem támadta meg, nem bízik a próféta szavában. Kétes vallásosságot mutatva azzal vág vissza a prófétának, hogy nem akarja „kísérteni az Urat”. Izajás, akit bosszant a király bizalmatlansága, azt válaszolja, hogy maga az Úr lesz az, aki jelet ad neki: „Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.” A próféta szava váratlan jövőt nyit meg Acház előtt, amely azonban nem az ő idejében, viszont Izrael népének és a föld minden népének üdvösségére fog beteljesedni. A keresztény hit értelmezése ezt a részt Jézus születésére vonatkoztatta, amint azt Máté evangéliumában olvassuk: „Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1,22–23) Ez a bibliai oldal megmutatja Isten nagyszerű tervét a föld minden népével, amely nem más, mint az egyetemes üdvösség terve. A mennyei Atya Jézusra és tanítványaira bízza azt a nagy feladatot, hogy a szeretet evangéliumát eljuttassák a föld végső határáig.
A Szent Kereszt imádsága
