Én 2,8–14. A gerlice hangja
Az Énekek énekének megidézett jelenete a szeretett lányt állítja elénk, aki elképzeli, ahogy kedvese már házuk közelébe ért, s a rácson át nézelődve keresi tekintetével. Az ifjú hívja őt, hogy együtt gyönyörködjenek a tavasz szépségében: „Kelj föl, kedvesem, gyere szépségem!” Arra hív, hogy befogadjuk az Urat, aki eljön, hogy meglátogasson minket. Ezek a képek jól érzékeltetik Isten vágyát, hogy találkozzon az emberekkel, és megmentse őket. Ezt jelenti a karácsony, aminek megünneplésére készülődünk. Az Úr a kezdeményező, szalad Izrael felé. Az ajtó előtt áll, mondhatni, nemsokára megszületik. Egy rabbinikus kommentár így parafrazeálja az Énekek énekének ezt a szakaszát: „Amikor Izrael házának fiai Egyiptomban laktak, panaszuk az égig ért. (...) [Az Úr] pedig átugrotta a kitűzött napot, az ősatyák érdeméért, akik a hegyekhez hasonlatosak. (...) Betekintett az ablakokon, és bekukucskált a függönyök résein, és látta a húsvéti áldozat vérét, (...) és megkönyörült rajtunk. (...) S amikor megvirradt, így szólt: Kelj fel, Jeruzsálem népe, választottam, (...) és vonulj ki az egyiptomiak szolgaságából.” Órigenész viszont a feltámadt Jézusra vonatkoztatja a jelenetet, aki ezt mondja az Egyháznak: „Kelj föl (...) galambom, mert nézd, elmúlt a tél. (...) Feltámadva a halálból megzaboláztam a vihart, és visszahoztam a békét.” Isten szeretete magával ragadó: közeleg, érkezik az emberek közé, és azt kéri, fogadjuk be őt, hagyjuk el szolgaságaink szikláinak rejtekhelyeit, és induljunk elébe. Annak az Istennek a kérése ez, aki szerelmes belénk, koldusként könyörög szeretetünkért.
Előesti imádság
