Szent Dávid próféta emléknapja: neki tulajdonítanak több zsoltárt – a zsidók és a keresztények imádsága ősidőktől fogva a zsoltárokból táplálkozik.
Canterburyi (Becket) Szent Tamás (†1170) emléknapja: az igazságosságnak és az Egyház méltóságának védelmezője volt.
1Sám 1,20–22.24–28; Zsolt 84 (83); 1Ján 3,1–2.21–24; Lk 2,41–52
Néhány nap telt csak el karácsony óta, és a szentmise máris Názáretbe visz minket, hogy újra találkozzunk Máriával, Józseffel és Jézussal. Nem Betlehembe, hanem Názáretbe. Jézus családja hétköznapi család volt, olyan emberekből állt, akik kétkezi munkájukból éltek. E názáreti családnak az ereje azonban Jézus maga volt, az a gyermek, akiért szülei éltek és mindent megtettek. És milyen sokat tanulhatnának az édesanyák abból, ahogyan Mária a fiáról gondoskodott! Milyen sokat jelentene az édesapáknak József példája, az igaz emberé, aki nem magával törődött, hanem annak szentelte életét, hogy támogassa és védelmezze a gyermeket és az anyát!
E család szentsége abban áll, hogy Jézus van a középpontjában: az igazi kincs, akit Mária és József befogadott, gondoskodó szeretettel védelmezett, s ahogy látták őt növekedni maguk mellett, sőt a szívükben, úgy növekedett szeretetük, és úgy értettek meg egyre többet mindenből. Íme, ezért szent a názáreti család: mert Jézus állt a középpontjában. Amilyen aggodalom fogta el őket, amikor nem találták a tizenkét éves Jézust, úgy kellene nekünk is szoronganunk, amikor távol vagyunk tőle, amikor elfelejtkezünk az evangéliumról, vagy amikor eltávolodunk a szegényektől. Mária és József nem nyugodtak, hanem cselekedtek: elhagyták a karavánt, a szokások diktálta életet, amelyből időnként kimarad az Úr, visszamentek, és megtalálták őt a templomban, az írástudók között.
Jézus a templomban egy fontos tanítást ad ma nekünk: mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Ezt már gyermekként elkezdi mondani nekünk, az evangélium legelső lapjaitól kezdve. Elismétli majd a végén is, a kereszt magasságából, amikor Fiúként egészen az Atyára bízza magát, s anyjának egy fiút, a tanítványnak egy anyát ajándékoz. János apostol erre emlékeztet bennünket első levelében: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk.” Ma Jézus arról tanít bennünket, hogy milyenek vagyunk, vagy még inkább, hogy hogyan kell éreznünk magunkat Isten előtt állva. Az evangélista megjegyzi, hogy Jézus Názáretben „gyarapodott bölcsességben, korban s kedvességben Isten és az emberek előtt”. Nekünk is növekednünk kell Jézus ismeretében és szeretetében. Názáret, ez a kis falu Galilea határvidékén, a Szent Család hétköznapi életének színtere jelképezi a tanítvány egész életét, aki befogadja, védelmezi és növeli az Urat szívében, életében. Nem puszta véletlen tehát, hogy a „Názáret” szó azt jelenti: ’aki védelmez’. Názáret Mária, aki „szavait mind megőrizte szívében”. Názáret minden tanítvány hazája, hivatása. Így van ez, még akkor is, ha a világ ma is ezt kérdezi: „Jöhet valami jó Názáretből?” (Jn 1,46)
Karácsonyi imádság
