Iz 40,25–31. Az Úr erőt ad a fáradtaknak
Az életben sokszor elveszítjük az igazságot önmagunkról és a történelemről: a büszkeség és az ostobaság elvakít minket, és nem engedi, hogy meglássuk sem a gyengeségnek azt az állapotát, amelyben mindannyian élünk, sem a segítséget, amelyet az Úr nyújt nekünk. És abban bízunk, hogy az üdvösséget önmagunkban vagy olyan „bálványokban” találhatjuk meg, mint például a gazdagság, a karrier, a személyes jólét. A próféta arra hívja Izraelt, hogy nézzen körül, s tekintsen végig a földi nemzeteken, még azokon is, amelyek erősnek és rendíthetetlennek tűnnek, hogy felismerje gyengeségüket. Ha pedig felnézünk az Úrra, felismerjük teremtő erejét: ő az, aki az eget és a földet teremtette. A mi erőnk az Úrban van. Ha tekintetünknek lelki irányultsága van, amely az imádságból és Isten szavának hallgatásából származik, az megtisztítja a szívünk látását, és képessé tesz bennünket arra, hogy felfogjuk a szabadulás útját, amelyet az Úr velünk akar járni. A próféta szigorú kérdéssorral akarja feléleszteni bennünk Istennek és az ő nagyságának érzékelését. Csak az Úr nagy, és csak ő kormányozza a világot és a történelmet. Aki az Úrban bízik, az segítséget és vigasztalást, támogatást és erőt kap. Mindannyiunkat arra buzdít, hogy egyedül Istenben bízzunk: „…akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.” Az élet fáradalmai közepette ne essünk kétségbe – inkább bízzunk az Úrban, és újra erőre kapunk majd, hogy színe előtt járhassunk, nagy lendülettel.
Imádság a szentekkel
