Boldog Brenner János ciszterci szerzetes pap vértanúságának emléknapja, aki 1957-ben, huszonhat évesen a kommunista diktatúra áldozata lett.
Gigi emlékezete, egy nápolyi kisfiúé, aki erőszakos halállal halt meg. Vele együtt emlékezünk minden gyermekre, aki az emberek erőszakossága miatt szenved és hal meg. Imádkozzunk a gyermekekért!
Szof 3,14–17; Iz 12,2–6; Fil 4,4–7; Lk 3,10–18
A mai evangélium a Jordán partjára vezet el bennünket, ahol a Keresztelő az „örömhírt” prédikálja. A próféta köré sereglett sokasággal együtt mi is azt kérdezzük: „Mit tegyünk hát?” Ez ennek az adventnek a nagy kérdése. Felismerjük korlátainkat, bezártságainkat. Gyakran el vagyunk telve önmagunkkal, szokásainkkal, büszkeségünkkel, és azt gondoljuk, minden lehetőt megtettünk, ennél már nem kell továbbmennünk. Az igazság az, hogy ezzel a hozzáállással viszont nem mást teszünk, mint bezárjuk szívünk kapuját.
Keresztelő János válasza egyszerű és konkrét szavakból áll: „Akinek két ruhája van, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen.” Ez a válasz is egyszerű, egyértelmű. El kell gondolkodnunk azon, hogyan adjunk enni annak, akinek nincsen, és hogyan ruházzuk föl azt, akinek nincs mit felvennie. Hogyan ülhetnénk ölbe tett kézzel, amikor a világon annyi embernek nincsen ruhája és ennivalója? Ez korunk egyik nagy kérdése, mikor egyre nő a szegénység és az egyenlőtlenség. A hívőknek az a feladatuk, hogy még jobban megnyissák a szívüket és még nagylelkűbbek legyenek, nagyobb teret adva a szegényeknek és a gyengéknek, hogy „egy se vesszen el a kicsinyek közül”.
A közelébe érkező, útmutatását kérő vámosoknak azt mondja: „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva” – vagyis ne ösztöneitek telhetetlenségét kövessétek, és ne hagyjátok úrrá lenni magatokon saját vélt vagy valós szükségleteitek hajhászását. Mert bizony könnyen megesik, hogy a hétköznapi élet közepette megfeledkezünk az evangélium szavairól, és velük együtt az elvárt viselkedésmódról is. János azt kéri, hogy komolyodjunk meg, legyünk becsületesek és hűségesek. A katonákat pedig arra buzdítja, hogy mondjanak ellent az erőszaknak, és ne ártsanak másoknak. Majd egyszerűen hozzáteszi: „Ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.” Gyengéd és emberséges magatartásra szólít fel másokkal szemben, bárkikről legyen is szó, bármilyen szerepben. Nagyon is helyénvaló ez a felszólítás egy olyan társadalomban, mint a miénk, ahol könnyű bántani másokat. Azután azt is kéri, hogy érjék be a zsoldjukkal. Ez a felszólítás nem beletörődést javasol, hanem a korlátokra emlékeztet, annak bölcsességére, hogy ne a saját vágyainkat és az élvezeteket kergessük, egyiket a másik után habzsolva.
János tanítása arra hív, hogy ezt a szélesebb látóhatárt tartsuk a szemünk előtt. Tudta, hogy nem ő a Messiás, és ezt világosan meg is mondta: „Jön nálam erősebb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekben és tűzben fog benneteket megkeresztelni.” Tudatában volt azonban felelősségének is, hogy ő a pusztában kiáltó „hang”. S e felelősségéhez hű maradt egészen a vértanúságig. Jánoshoz hasonlóan legyünk mi is tudatában kicsinységünknek, ám ezzel együtt annak a felelősségnek is, hogy hirdetnünk kell mindenkinek Isten országának örömhírét.
Imádság az Úr napján
