Laurindo (†1989) és Madora (†1991) emlékezete: a Sant’Egidio közösség két fiatal mozambiki tagja háborúban halt meg. Velük együtt emlékezünk meg minden fiatalról, akik a konfliktusok és az erőszak áldozatai lettek.
1Jn 2,12–17. Aki Isten akaratát teljesíti, az marad meg örökre
János apostol ünnepélyes, hármas megszólítással fordul minden hívőhöz. „Gyermekeimnek” szólítja őket, mert az ő jóvoltából születtek a hitre, de „apáknak” is, mert az ő feladatuk, hogy az egyház új hívekkel gazdagodjék, és „ifjaknak”, vagyis erőseknek, mert ha megőrzik magukban Isten szavát, akkor győzedelmeskednek a gonosz hatalma felett. Ez a meghívás minden nemzedékhez szól, de minden hívőhöz is, aki mindig „fiú”, „atya” és „fiatal” a hitben. János arra buzdítja a híveket, hogy ne szeressék a világot és a világ dolgait, mert ha így tesznek, eltávolodnak Isten szeretetétől. Jánosnál a világ nem egyszerűen a teremtést jelenti, hanem a gonosz hatalmának alávetett földi valóságot (vö. Jn 12,31), amely következésképpen szemben áll Isten országával. A Jézus által körvonalazott ellentét juthat eszünkbe: „Senki sem szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek is, a Mammonnak is.” (Mt 6,24) A hívőnek vigyáznia kell, nehogy a gonosz hatalma magával sodorja, amely a bujaság által befészkelődik a szívbe, és elkerülhetetlenül gonosz tettekre vezeti. János példájában a test kívánsága „a szem kívánsága és az élet kevélysége”. Aki hagyja, hogy ezek az ösztönök vezessék, eltávolodik Istentől, és magával sodorja a világ romlandósága. A világ azonban elmúlik, emlékeztet János, ahogyan Pál is: „mert ez a világ elmúlik” (1Kor 7,31). Aki azonban Isten akarata szerint cselekszik, az „örökre megmarad”, vagyis megmarad a szeretetben.
Karácsonyi imádság
