Szent Polikárp püspök emléknapja, aki János apostol tanítványa volt, és vértanúhalált halt (†155).
1Sám 26,2.7–9.12–13.22–23; Zsolt 103 (102); 1Kor 15,45–49; Lk 6,27–38
„Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért.” Ezek a szavak a szeretet témájával együtt a boldogságmondások központi részét képezik. Különösen időszerűek korunkban, amely úgy tűnik, hogy ki van szolgáltatva a háború démonának. Szükség van arra, hogy ezek az evangéliumi szavak visszhangra találjanak ebben a korban, és miközben elköteleződésre indítanak bennünket egy testvéribb világ iránt, felháborodást is váltsanak ki belőlünk az egyre súlyosbodó veszélyek miatt. Az ellenség iránti szeretet parancsa Isten arcát, létének és működésének módját tárja elénk. Erre emlékeztet az apostol, amikor kijelenti, hogy Isten azért mutatja meg irántunk való szeretetét, mert szeretett minket, amikor még bűnösök voltunk (vö. Róm 5,6–8), távol tőle, mondhatni, az ellenségei voltunk. Jézus kereszthalálával lerombolta az ellenségeskedés és az elkülönülés falát. Sámuel könyvének az az oldala, amelyen Dávid döntéséről olvasunk, hogy nem öli meg Sault, megmutatja, mi az igazak bölcsessége: Istent utánozni, aki mindenek Atyja, és aki a bűnös megtérését akarja, nem pedig a halálát. Aranyszájú Szent János ezt a szakaszt kommentálva megállapítja: „az ember, bármit is tesz veled, a testvéred”; az ellenség, aki gonoszságot tesz veled, olyan testvér, akit a gonosz elűzött tőled és saját emberségétől is. Az Úr arra buzdít bennünket, hogy tegyünk jót azokkal, akik ártanak nekünk, imádkozzunk értük, győzzük le őket szeretetben. Ez a túláradó szeretetre való buzdítás nem az érzelmek szintjére vonatkozik, hanem a szívek és a történelem megváltoztatásának szintjére. A túláradó szeretet az, ami lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük és befogadjuk Jézus másik buzdítását: „Ha arcul üt valaki, tartsd neki oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is.” Jézusnál hiányzik egy alapvető kategória, amely mindegyikünknél megvan: az az elgondolás, hogy bármi áron le kell győznünk az összes többi embert. Jézus senkit sem akar legyőzni; senkit sem tekint ellenségének, még Júdást sem, akit „barátnak” nevezett, miközben az árulás csókját kapta tőle. A világ a győzelem megszállottja. Jézus számára az egyetlen nagy törvény a szeretet törvénye, azé a szereteté, amely arra késztette, hogy elhagyja a mennyet, hogy eljöjjön a földre, hogy megmentsen minket, még a halála árán is. Ezt a szeretetet hívják irgalomnak. Ahogyan a most olvasott evangéliumi szakasz végén buzdít: „Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” Ez a mi kezünkre is bízott Ország szolgálatának módja. Nekünk az a feladatunk, hogy ne méricskéljük a szeretetet, hanem lépjünk túl a korlátainkon: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak.”
