Sir 1,1–10. A bölcsesség eredete
1Minden bölcsesség az Úrtól, Istentől van,
és vele volt mindig, öröktől fogva.
2A tenger fövenyét, az esőcseppeket,
az örökkévalóság napjait ki tudná megszámlálni?
Az ég magasságát, a föld szélességét,
az óceán mélységét ki tudná megmérni?
3Isten mindent megelőző bölcsességét
ki tudná megvizsgálni?
4Mindennél előbb teremtette a bölcsességet,
s a bölcs értelem öröktől fogva van.
5A bölcsesség forrása Isten igéje a magasságban,
útjai öröktől fogva való parancsok.
6Kinek tárták föl a bölcsesség gyökerét,
és ki ismerte meg fortélyait?
7Ki előtt tárult fel, ki előtt nyilvánult meg a bölcsesség tanulsága,
és ki értette meg sokféle útját?
8Egy a fölséges, mindenható Teremtő,
a hatalmas király, a szerfölött félelmetes:
Isten, aki trónján ül és országol.
9Ő teremtette azt a Szentlélek által,
ő az, aki látta, számba vette s megmérte,
*10és kiöntötte minden művére,
minden testre az ő adománya szerint,
és adta azoknak, akik szeretik őt.
A Ben Sira (Sirák fia) által írt könyv talán az Ószövetség utolsóként elkészült része. Szerzője egy bölcs írnok, aki az Írást bölcsességgel, okosan akarja olvasni, hogy ezzel szolgálja a népet és bevilágítsa vele annak mindennapi életét. Azt kéri a hívő embertől, hogy kezdjen el Isten szaván elmélkedni, hogy megértse, mi annak az értelme számára abban az időben, amelyben él. Mély meggyőződése, hogy a bölcsesség eredete Istenben van. Azt írja: „A bölcsesség forrása Isten igéje a magasságban, útjai öröktől fogva való parancsok.” (Káldi-Neovulgáta fordítás) Teljesen egybehangzik ebben a zsoltárossal, aki azt zengi, hogy Isten szava fény „a lábunk elé” (Zsolt 119,105). A szerző az egész könyvvel segíteni akarja a hívő embert abban, hogy a Szentíráson keresztül észrevegye azt a bölcsességet, amely Istennél lakik, hogy befogadhassa és aztán megélhesse azt. A bölcsesség valójában alapvetően az Úrhoz tartozik: „Csak egyetlen bölcs van, s roppant félelmetes, ahogy a trónján ül…” (6. v.) Az Úr azonban nem féltékeny a bölcsességre. Épp ellenkezőleg, bőkezűen ajándékozza mindazoknak, akik szeretik őt: „Ő teremtette meg, látta, számba vette és kiárasztotta minden műveire. Bőkezűen juttat belőle minden testnek, ajándékul adja azoknak, akik őt szeretik.” (9–10. v.) A szerző szerint csak az élhet bölcsen, aki Istenre bízza magát. Az ember véges és korlátozott: nem tudja megszámolni a tenger homokját, sem az eső cseppjeit, sem a napokat, sem az évszázadokat. A hívők felelőssége, hogy befogadják a bölcsesség ajándékát, és gyakorolják is, hogy segítsenek mindenkinek megérteni a történelem és a világ értelmét Isten szemével szemlélve azt, az ő gondolata szerint. A hívő embert arra ösztönzi a befogadott bölcsesség, hogy tovább keresse, kutassa azt. A globalizációnak és a dolgok veszélyes leegyszerűsítésének ebben a mostani korszakában újra aktuális a II. Vatikáni Zsinat figyelmeztetése, amelyet a Gaudium et spes ír le: „A mi korunk pedig az elmúlt századoknál jobban rászorul erre a bölcsességre, hogy minél emberibb legyen minden újdonság, amit az ember fölfedez. A világ jövője forog ugyanis veszélyben, ha nem támadnak bölcsebb emberek.” (GS 15)
Imádság a szegényekért
