Emlékezzünk a Sant’Egidio közösség kezdeteire: 1968. február 7-én egy római gimnázium néhány diákja összegyűlt, hogy együtt hallgassák az evangéliumot, és szeressék a szegényeket. Mondjunk köszönetet az Úrnak a közösség ajándékáért!
Mt 11,25–30. A kicsinyeknek kinyilatkoztatott evangélium
25Abban az időben így
szólt Jézus: »Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted
ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek.
26Igen, Atyám, így tetszett ez neked!
27Mindent
nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s
az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja
nyilatkoztatni.
28Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket.
29Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek.
(Jer 6,16)
30Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.«
Emlékezzünk ma a Sant’Egidio közösség születésének évfordulójára. Immár pontosan 57 év telt el a kezdetek óta. Az első szavaink ezen a napon a hála szavai: köszönet az Úrnak ezért a drága kincsért, amelyet Szentlelke az Egyháznak és a világnak adott. Az evangéliumi szakasz szerint Jézus maga „dicsőíti” az Atyát, amiért az evangéliumot csak a „kicsinyeknek nyilatkoztatta ki”. A közösség pedig „kicsinyekből” állt, nemcsak azért, mert egy fiatal gimnazista, Andrea Riccardi kezdeményezésére jött létre, és vele egykorúakból állt, hanem azért is, mert az eredeti álom fontos része, hogy a közösség tagjai az evangélium „gyermekeinek” tartják magukat, vagyis azon kicsinyek közé tartozónak, akiknek Isten kinyilatkoztatta misztériumát. A Sant’Egidio szíve mélyén szilárdan gyökerezik egy egyszerű, alapvető felismerés: hozzátett magyarázat nélkül megélni az evangéliumot. Az evangélium folyamatos hallgatásából születik és születik újjá a közösség. A Szent Egyedről nevezett közösségek története az imádság, a meghallgatás, az Istennel, a testvérekkel és a szegényekkel való barátság története. Ebből a barátságból fakad a közösség minden cselekedete. Jézus hálaadása ma mindannyiunk köszönetnyilvánítása: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket, és a kicsinyeknek kinyilatkoztattad.” Az evangélium a „kicsinyeken” keresztül terjedt el. A Sant’Egidio közösség esetében Rómából terjedt az egész világ felé, mindig szorosan összekapcsolva az imádságot és a szegények iránti szeretetet. A közösség, bárhol is legyen a világon, a szeretet globalizációját igyekszik megélni, azét a szeretetét, amely legyőzi a határokat és a megosztottságot, megteremti a szegények és az alázatosak nagy népét, akik arra kötnek szövetséget, hogy kölcsönösen segítsék egymást az Úr követésében. A közösség történetében az ember megtapasztalja azt a szépséget és erőt, amely az Úr Jézus szavaiban rejlik: „Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” Ami tehernek és erőfeszítésnek tűnhetett, örömmé és gyengédséggé vált. Boldogsággal telített keresztény létforma ez, egy sok kihívással és feladattal terhelt korban, de Isten segítségének örömteli bizonyosságával is, hogy bizalommal és szeretettel járjunk az evangélium útján.
A Szent Kereszt imádsága
