Zsid 12,18–19.21–24. Közeledni az élő Isten városához
18Ti ugyanis nem érinthető és lángoló tűzhöz járultatok, nem forgószélhez, sötétséghez és fergeteghez,
19harsonazengéshez és szózatok hangjához. Akik ezt hallották, azért esedeztek, hogy ne szóljon hozzájuk az ige,
(Kiv 19,16-19; MTörv 4,11
21s a látvány is olyan rettenetes volt, hogy Mózes így szólt: »Megrémültem és reszketek«.
(MTörv 9,19)
22De ti Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, sokezernyi angyal seregéhez,
23az
elsőszülöttek egyházához, akik fel vannak jegyezve a mennyben, és
mindenki bírájához, az Istenhez, a tökéletességre jutott igazak
lelkeihez,
24az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, és a meghintés véréhez, amely jobbat szól, mint Ábelé.
A Sínai-hegyi kinyilatkoztatás, amely olyan döbbenetes jelenségek közepette zajlott, mint a tűz, a vihar, a földrengés és a harsonák hangja, ijesztő látvány volt, olyannyira, hogy Mózes maga mondta: „Félelem és rettegés fog el.” (12,21) A levél szerzője erős és kemény hangnemben írja le a Sínai-hegyi kinyilatkoztatást. Istent még csak nem is említi, és a tízparancsolat erkölcsi emelkedettségéről sem tesz említést. Még kevésbé beszél Isten közelségéről, amelyet Mózes élvezhetett. A levél a keresztény kinyilatkoztatásnak a Sion-hegyi kinyilatkoztatástól való különbözőségét akarja hangsúlyozni, és teljesen másképp írja le azt: „Nem, ti Sion hegyéhez járultatok, az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, az angyalok ezreihez, az égben számontartott elsőszülöttek ünnepi sokadalmához és gyülekezetéhez.” (12,22) Ebben az ünnepi és békés jelenetben az új szövetség az égből jövő hang által valósul meg: ez Isten hangja, aki az utolsó ítéletkor megrázza az eget és a földet, hogy helyet adjon a „rendíthetetlen” országnak, amely átveszi a látható, de immár összeomlott teremtés helyét (12,27). Elérkeztünk a fejezet végéhez, amely úgy hangzik, mint egy figyelmeztetés a keresztények számára, hogy maradjanak hűségesek az új szövetséghez, és hallgassanak Isten hangjára, ne pedig önmagukra. A hívőknek vigyázniuk kell: „…ne utasítsátok vissza azt, aki hozzátok szól.” Számu(n)kra a nagy eszkatológiai átalakulás már végbement: most már arra kell vigyáznunk, hogy ne forduljunk vissza vágyakozással szemlélni a mulandó dolgokat, hiszen ezzel azt kockáztatjuk, hogy mi is elmúlunk velük együtt.
Imádság az egyházért