Ter 2,18–25. „Nem jó az embernek egyedül lennie.”
18Mondá még az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedűl lennie; teremtsünk neki hozzá hasonló segítőt.
19Földből
megalkotván tehát az Úr Isten a föld minden élő állatait és minden égi
madarakat, vivé azokat Ádámhoz, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert
minden élő lénynek az a neve, minek Ádám nevezte.
20És nevökön neveze Ádám minden állatot és minden madarat és minden földi vadat. De Ádámnak nem találtaték hozzá hasonló segítő.
21Bocsáta azért az Úr Isten mély álmot Ádámra; és mikor elaludt vala, vőn egyet az ő oldalcsontaiból, és húst tőn helyébe.
22És az Úr Isten az oldalcsontot, melyet Ádámból vett vala, asszonynyá alkotá, és vivé őt Ádámhoz.
23És mondá Ádám: Ez mostan csont az én csontaimból, és hús az én húsomból; ez férfiúinak hívatik, mert férfiúból vétetett.Kor. I. 11,9
24Annakokáért elhagyja ember atyját és anyját, és feleségéhez ragaszkodik, és lesznek ketten egy testben.Máté 19,5 Márk 10,7 Efez. 5,31 Kor. I. 6,16
25Mind a kettő pedig mezítelen vala, Ádám tudniillik és felesége, és nem szégyenlik vala.
Isten „hozzá illő segítőtársat” ad az embernek. „Nem jó az embernek egyedül lennie.” Istennek ez a megállapítása, melyet az emberiség történetének legelején tesz, a bölcsesség és az élet nagy titkát hordozza magában, amely nem csak a férfira és a nőre, s az ő egységükre vonatkozik, hanem a teljes emberiségre. A férfi és a nő – minden emberi személy – közötti közösség mindennek az eredete és a vége. Épp ezért nem jó az embernek egyedül lennie. Az ember, ahogy a bibliai szerző megjegyzi, megtekinti az összes állatot, s nevet ad nekik, de nem talál köztük egyet sem, amelyik a szeretet hiányát ki tudná tölteni benne, olyat, amelyik „hasonló lett volna hozzá”. És itt Isten mintha kijavítaná magát: a teremtésben nincs semmi, ami Ádámot igazán boldoggá tehetné. És íme, Isten új vállalkozása: a nő megteremtése. Az emberiség a férfi és a nő, a hímnem és a nőnem kettősségében létezik. Ezt hangsúlyozzák azok a szavak, amelyeket a férfi mond, amint meglátja a nőt: „Ez már csont a csontomból és hús a húsomból.” Ezek a szavak arra utalnak, hogy a férfi és a nő közötti különbözőség az emberben eredendően jelen van, és meghatározza a létezés teljes dimenzióját. És ez mind a családban, mind a népekben és az egész emberiségben is megvalósul, jelen van. Kölcsönös egymáshoz tartozást fejez ki, közösséget, szövetséget, amely kötelezettségvállalást is jelent. Ez a szakasz írja le a család eredetét is, amely az elsődleges válasz a magányosságra és az énközpontúságra, de egyben az egész emberiségre is vonatkozik, amely arra hivatott, hogy a népek családja legyen.
Imádság az egyházért
