ApCsel 13,14.43–52; Zsolt 100 (99); Jel 7,9.14b–17; Jn 10,27–30
A juhaim
hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. 28Örök
életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből
senki. 29Atyám adta őket nekem, s ő mindenkinél nagyobb: Atyám
kezéből nem ragadhat ki senki semmit. 30S én és az Atya egy
vagyunk.”
Az Antiochiában
történtek figyelmeztetést jelentenek minden keresztény, minden egyházi közösség
számára, és – miért is ne – korunk egyre terjedő individualista, csak önmagára
figyelő mentalitása számára is. Ha az ember azt hiszi, már ismeri és birtokolja
az Urat, és ezzel akadályozza, hogy szíve válaszoljon az állandó, megtérésre
szóló hívásra – a hívásra, amely mindennap a korlátainkon való felülemelkedésre
szólít –, akkor ellene mond az evangéliumnak, végső soron káromolja azt. A
Jézust és az ő evangéliumát követő élet nem a valahová tartozás biztonságát és
nem is egy ősi kiválasztottság megszerzésének nyugalmát jelenti. Jézus követése
a meghallgatás fáradságát jelenti, és sürget, hogy változtassuk meg a
szívünket.
Az evangéliumban ezt
mondja Jézus: „A juhaim hallgatnak szavamra; ismerem őket, ők pedig követnek
engem.” (Jn 10,27) Az Úr iránti hűség azt jelenti, hogy hallgatunk hangjára, és
követjük őt mindennap, bárhová vezet minket. Ez éppen az ellentéte annak, mint
lustán és büszkén ülni az antiochiai zsinagógában. Aki rá hallgat, és őt
követi, annak megígéri az örök életet: az övéi soha nem vesznek el – mondja
Jézus annak a bizonyosságnak a tudatában, hogy az ő hatalma még a halálnál is
erősebb. Majd hozzáfűzi: „…nem ragadja el őket a kezemből senki.” Ő a jó
pásztor, aki erős, és féltékenyen vigyáz juhaira. Aki rá hallgat, annak az
élete Isten kezében van; ő pedig soha nem feledkezik el senkiről, s mindig készen
áll arra, hogy támaszt nyújtson.
A Jelenések
könyvében az ellenkezője történik meg annak, mint a Pizídia tartománybeli
antiochiai zsidók esetében: az igehirdetés áttörte ezeknek a vallásos
embereknek a szűk korlátait, és kiáradt az emberek tágas világa felé. Az
evangélium kitágítja minden hívő szívét, hiszen kitépi onnan az önzés keserű
gyökerét. A Jelenések könyvében említett „nagy sereg” minden tagjának (közéjük
tartoznak azok is, akiket tudtukon kívül Isten lelke éltet) szívében az az
egyetemesség lüktet, ami a Jó Pásztor szívét is betölti. Ezen a vasárnapon az
Egyház arra hív minket, hogy a papokért és lelkipásztori szolgálatukért
imádkozzunk. Minket is magával ragad ez az imádság, tudjuk, hogy mindnyájunknak
– a papoknak pedig különösen – annak az egyetemes és irgalmas szeretetnek a
levegőjét kell árasztanunk, amely a keresztény evangélium sajátja.
Imádság az Úr napján