MÁJUS 5., HÉTFŐ

 

A Santa Maria in Trastevere-bazilikában a betegekért imádkoznak.

 

ApCsel 6,8–15. István letartóztatása

 

István kegyelemmel és erővel eltelve nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében. ⁹Erre a libertinusok, cireneiek, alexandriaiak, kilikiaiak és ázsiaiak zsinagógájából némelyek ellene támadtak, ¹⁰és vitatkozni kezdtek Istvánnal, de bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni. ¹¹Erre embereket fogadtak fel, hogy állítsák: „Hallottuk, amint káromló szavakkal illette Mózest és az Istent.” ¹²Felizgatták a népet, a papokat és az írástudókat, úgyhogy rárontottak, megragadták, és a főtanács elé hurcolták. ¹³Ott hamis tanúkat szólaltattak meg, akik állították: „Ez az ember folyvást a szent hely és a törvény ellen beszél. ¹⁴Hallottuk, amint mondta: Az a názáreti Jézus romba dönti ezt a helyet és megváltoztatja a Mózestől ránk hagyott szokásokat.” ¹⁵A főtanács tagjai mind őt figyelték, és olyannak találták arcát, mintha angyalé volna.

 

István volt az első a hét diakónus közül, akit a görögül beszélő zsidók sorából választottak. Erőteljes tanúságtétele miatt rögtön ismertté vált: „Nagy csodákat és jeleket művelt a nép körében” – írja Lukács. A vitákban „bölcsességével és a Lélekkel szemben, amellyel beszélt, nem tudtak ellenállni”. Az Apostolok cselekedeteinek két fejezete is az ő történetéről szól: nyilvánvalóan példaértékű alakja volt az első keresztény közösségnek. Fontos hangsúlyozni, hogy a hét diakónus közösségben végzett feladata nem merült ki az „asztali szolgálatban”, amivel megbízták őket. Minden hívőnek szolgálnia kell mindkét asztalnál: a szegények és Isten szava asztalánál. Nem léteznek kizárólagos szakterületek, mintha valaki az igehirdetésre, más pedig a szolgáló szeretetre specializálódhatna. Minden kereszténynek el kell látnia mindkét szolgálatot. Észrevehetjük, hogy Lukács hangsúlyozza: István „a nép körében” folytatta tevékenységét – nem bürokratikus módon szolgált, hanem a keresztény közösség hétköznapi életének volt része a szolgálata. Még a főtanács tagjai is elámultak István missziós tevékenysége láttán: „mind őt figyelték, és olyannak találták arcát, mintha angyalé volna”. Ezen a fontos tanácskozáson István Mózesre emlékeztetett, akinek a szolgálatát olyan ragyogás övezte, hogy Izrael fiai a belőle áradó fénytől nem tudtak az arcára tekinteni (Kiv 34,29). István Mózeshez hasonlóan valóban Isten szeretetének tanúja, igazi angyal volt, akit Isten küldött. Minden tanítványnak ilyennek kellene lennie. A Mester nyomában járó Istvánt a főtanács előbb letartóztatja, majd ítéletet mond fölötte. A perben hamis vádak alapján ítélik el. A tanítványok története mindig a Mester történetét idézi. Életének ebben a nehéz pillanatában Istvánt az Úr ereje és Szentlelke tartja meg, aki nem hagy magára senkit, különösen a próbatételek idején.

Imádság a betegekért