MÁJUS 13., KEDD

 

ApCsel 11,19–26. Az antiochiai egyház megalapítása

⁹Akik az István miatt kitört üldözés elől szétszéledtek, eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és Antiochiáig, az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették. ²⁰De akadt köztük ciprusi és cirenei férfi is, s ezek Antiochiába eljutva a görögökkel is szóba álltak: hirdették nekik az Úr Jézust. ²¹Velük volt az Úr segítsége: sokan hívők lettek, és megtértek az Úrhoz. ²²Ennek a híre a jeruzsálemi egyházba is eljutott, ezért elküldték Barnabást Antiochiába. ²³Amikor megérkezett, és látta az Isten kegyelmét, boldog volt, és mindenkit buzdított, hogy ragaszkodjék az Úrhoz szíve mélyéből. ²⁴Mert derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagyon sokan az Úrhoz tértek. ²⁵Barnabás ezért elment Tarzuszba, hogy fölkeresse Sault. ²⁶Amikor rátalált, magával vitte Antiochiába. Egy egész évig ott maradtak az egyházban, és rengeteg embert tanítottak. Először Antiochiában nevezték el a tanítványokat keresztényeknek

 

A keresztény közösség először Antiochiába megy, amely a birodalom harmadik legnagyobb városa Róma és Alexandria után. Kozmopolita város, világszerte ismert nemcsak kereskedelmi, hanem kulturális és vallási jelentősége miatt is. Jól látható, hogy a kereszténység terjedésének története egybeesik azzal, hogy a városokban, főként a legfontosabbakban hirdették az evangéliumot. A kereszténység a kezdetektől fogva egyetemes dimenzióval rendelkezik; mélységében akarja megváltoztatni az emberek életét. Az első keresztény küldetés közvetlen oka látszólag ugyan egy újabb üldöztetés, a Jézus tanítványait mozgató lelki energia azonban valójában abból fakad, hogy egészen a föld végső határáig ki akarják terjeszteni az evangélium hirdetését. Ezért Antiochiába érve az igét nemcsak a zsidóknak hirdették, hanem a pogányoknak is, akik nagy számban laktak a városban. A város életébe be kellett keverni az evangélium kovászát. A közösség azonnal hatalmas növekedésnek indult, olyannyira, hogy odaküldték Jeruzsálemből a Ciprusról származó Barnabást, hogy segítsen megszervezni a közösséget. Éppen Antiochiában kezdték először – 38–40 körül – Jézus tanítványait keresztényeknek nevezni, valószínűleg azért, mert a pogány hitről áttérők jelentős száma miatt ez az új csoport markánsan különbözött a zsidó közösségtől. Mindaddig azokra, akik Jézusban hittek, különféle szavakat használtak: testvéreknek, hívőknek nevezték őket. Most megkapták ezt a nevet, amely világosabban kifejezte, kik is a tanítványok: Krisztus követői. Lukács pár sorban fölvázolja, hogyan született meg a birodalom egyik nagyvárosában ez a közösség, ami annyira újfajta tapasztalat volt, hogy új névvel kellett illetni őket: keresztények. Az újdonságuk nem az volt, hogy csatlakoztak egy tervhez vagy ideológiához, hanem az, hogy követték Jézus Krisztust.

Imádság az Úr anyjával, Máriával