MÁJUS 2., PÉNTEK

 

Szent Atanáznak (†373), az egyiptomi Alexandria püspökének emléknapja

 

ApCsel 5,34–42. Gamáliel közbelép

De felállt a főtanácsban egy Gamáliel nevű farizeus, aki az egész nép előtt tiszteletben állt, s törvénytudó volt. Egy kis időre kiküldte az embereket, majd beszédet intézett a többiekhez: ³⁵„Izraelita férfiak! – szólt hozzájuk. – Fontoljátok meg jól, mit akartok ezekkel az emberekkel tenni! ³⁶Mert nemrégiben föllépett Teudás, sokra tartotta magát, és vagy négyszáz férfi mellé szegődött. De megölték, azokat pedig, akik hittek benne, szétszórták és megsemmisítették. ³⁷Utána a népszámlálás idején a galileai Júdás állt elő, és megnyerte magának a népet. Ő is elpusztult, és akik követték, azok szétszóródtak. ³⁸Ezért most azt mondom nektek, hagyjátok békén ezeket az embereket, és engedjétek őket szabadon. Ha ez az elgondolás vagy mozgalom emberektől származik, magától felbomlik. ³⁹De ha Istentől van, nem tudjátok szétoszlatni őket, és úgy látszana, mintha Istennel szállnátok szembe.” Elfogadták érvelését. ⁴⁰Behívatták az apostolokat, megvesszőztették őket, aztán rájuk parancsoltak, hogy Jézus nevében ne beszéljenek, és szabadon engedték őket. ⁴¹Boldogan távoztak a főtanácsból, mert méltók lettek rá, hogy Jézus nevéért gyalázatot szenvedjenek. ⁴²Továbbra is mindennap tanítottak a templomban és a házakban, hirdették, hogy Jézus a Krisztus.

 

A mindenki által tisztelt, jóindulatú farizeus, Gamáliel megérti, milyen igazságtalanul bánnak az apostolokkal. A főtanács előtt szólásra emelkedik, és védelmébe veszi őket. Bölcsen beszél, szavai hitbéli bölcsességről tanúskodnak: felhívja a jelenlévők figyelmét arra, hogy Isten irányítja a történelem eseményeit, és nem tanácsos szembehelyezkedni vele. Gamálielt nem ravaszság vagy számítás vezérli, még kevésbé irigység, ami vele ellentétben a főtanács legtöbb tagjának a lelkébe beférkőzött. Hívő zsidó, aki felelősségének érzi, hogy segítsen társainak tisztán látni Jézus követőinek csoportját, bölcsen ítélkezni fölöttük. Nagyon logikus beszédet mond a főtanács tagjainak: ha nem Istentől való, amit tesznek, hamar véget ér, de ha Istentől van, akkor ha szembeszálltok velük, az olyan lesz, mintha Istennel szállnátok szembe. A főtanácsot megérinti Gamáliel szavainak bölcsessége, megfogadják tanácsát, és szabadon engedik az apostolokat. Előtte azonban még megvesszőztetik őket, és megparancsolják nekik, hogy ne beszéljenek többé Jézusról. Olyan, mintha megismétlődne, amit Pilátus tett Jézussal, amikor azt mondta: „Megfenyítem hát, és szabadon bocsátom.” (Lk 23,16) Az apostolokat valójában nem tudták elhallgattatni, hiszen ők nem tarthatták meg maguknak Jézus szeretetének evangéliumát. Sőt, boldogan távoznak, mert legalább egy kicsit részt vállalhattak Jézus szenvedéséből. Lukács az elbeszélés végén megjegyzi, hogy a tanítványok a templomban és a házaknál továbbra is mindennap hirdették, hogy Jézus a Megváltó.

A Szent Kereszt imádsága