MÁJUS 17., SZOMBAT

 

ApCsel 13,44–52. Pál és Barnabás a pogányokhoz fordul

A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten szavát. ⁴⁵Amikor a zsidók meglátták a nagy tömeget, irigység fogta el őket, s rágalmakat szórva próbálták Pál szavait meghazudtolni. ⁴⁶De Pál és Barnabás bátran megfeleltek nekik: „Először nektek kellett volna hirdetnünk az Isten szavát. De mert visszautasítottátok, és méltatlannak ítéltétek magatokat az örök életre, most a pogányokhoz fordulunk. ⁴⁷Ezt a parancsot adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.” ⁴⁸Amikor a pogányok ezt meghallották, örültek, és magasztalták az Isten szavát, s hittek is mind, akik az örök életre voltak rendelve. ⁴⁹Elterjedt az Úr szava az egész környéken. ⁵⁰A zsidók azonban felbújtották az előkelő vallásos asszonyokat meg a város tekintélyesebb férfiait, és üldözést szítva Pál és Barnabás ellen, elűzték őket a vidékről. ⁵¹Ők lerázták – ellenük bizonyságul – lábukról a port, és Ikóniumba mentek. ⁵²A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.

 

Pál apostol a következő szombaton visszatér a zsinagógába, hogy beszéljen. Az Apostolok cselekedeteinek szerzője megjegyzi: „A következő szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten szavát.” A mai városoknak talán még a tegnapiaknál is nagyobb szükségük van arra, hogy meghallgassák ugyanezt a szót. A félelem, az egocentrikus, beletörődő magunkba zárkózás légköre, a világban egyre jobban terjedő, oly sok embert magával ragadó talajvesztettség érzése öntudatlan fohász, hogy jöjjön el hamar Jézus, érintse meg az emberek szívét. Persze ma is megtörténhet, hogy a féltékenység vagy az irigység erőszakkal megakadályozza az evangéliumi igehirdetést, ahogyan Pállal történt. A keresztény igehirdetés története tele van hasonló példákkal: az evangélium előtt mindig vannak akadályok, olykor éppen azok részéről, akiknek elsőként kellene befogadniuk azt. Pál mindenesetre nem adja fel, elkezd beszélni a pogányokhoz. Döntő pillanat ez az első keresztény közösség életében, egyfajta vízválasztó a keresztény misszió történetében. Lelki bölcsességéből ered ez a lelkipásztori döntés, olyan bölcsességből, amely meglátja és értelmezni tudja az „idők jeleit”. Pál megtapasztalja, hogy a pogányok nagyon is nyitottak az evangélium befogadására, és érzi, nem tehet mást, mint hogy azonnal válaszol is a várakozásaikra. A pogányok szívesen csatlakoznak a keresztény hithez. Lukács jogos elégedettséggel írhatja le újra: „Elterjedt az Úr szava az egész környéken.” Nagy Szent Gergely egyik kijelentését átértelmezve hozzáfűzhetjük, hogy „az Írás azokkal együtt növekszik, akik hallgatják”. Ezt a leckét nekünk is meg kell tanulnunk saját korunkban, amikor emberek milliárdjai várják a szabadulást. Sürgető szükség van rá, hogy „az Úr szava elterjedjen”, „globalizálódjon” világunkban is, hogy megérintse és megvigasztalja a legtávolabb lévők szívét.

Előesti imádság