ApCsel 13,44–52.
Pál és Barnabás a pogányokhoz fordul
A következő
szombaton csaknem az egész város összegyűlt, hogy hallja az Isten szavát. 45Amikor
a zsidók meglátták a nagy tömeget, irigység fogta el őket, s rágalmakat szórva
próbálták Pál szavait meghazudtolni. 46De Pál és Barnabás
bátran megfeleltek nekik: „Először nektek kellett volna hirdetnünk az Isten
szavát. De mert visszautasítottátok, és méltatlannak ítéltétek magatokat az
örök életre, most a pogányokhoz fordulunk. 47Ezt a parancsot
adta nekünk az Úr: A pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen
a föld végső határáig.” 48Amikor a pogányok ezt meghallották,
örültek, és magasztalták az Isten szavát, s hittek is mind, akik az örök életre
voltak rendelve. 49Elterjedt az Úr szava az egész
környéken. 50A zsidók azonban felbújtották az előkelő vallásos
asszonyokat meg a város tekintélyesebb férfiait, és üldözést szítva Pál és
Barnabás ellen, elűzték őket a vidékről. 51Ők lerázták –
ellenük bizonyságul – lábukról a port, és Ikóniumba mentek. 52A
tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.
Pál apostol a
következő szombaton visszatér a zsinagógába, hogy beszéljen. Az Apostolok
cselekedeteinek szerzője megjegyzi: „A következő szombaton csaknem az egész
város összegyűlt, hogy hallja az Isten szavát.” A mai városoknak talán még a
tegnapiaknál is nagyobb szükségük van arra, hogy meghallgassák ugyanezt a szót.
A félelem, az egocentrikus, beletörődő magunkba zárkózás légköre, a világban
egyre jobban terjedő, oly sok embert magával ragadó talajvesztettség érzése
öntudatlan fohász, hogy jöjjön el hamar Jézus, érintse meg az emberek szívét.
Persze ma is megtörténhet, hogy a féltékenység vagy az irigység erőszakkal
megakadályozza az evangéliumi igehirdetést, ahogyan Pállal történt. A
keresztény igehirdetés története tele van hasonló példákkal: az evangélium
előtt mindig vannak akadályok, olykor éppen azok részéről, akiknek elsőként
kellene befogadniuk azt. Pál mindenesetre nem adja fel, elkezd beszélni a
pogányokhoz. Döntő pillanat ez az első keresztény közösség életében, egyfajta
vízválasztó a keresztény misszió történetében. Lelki bölcsességéből ered ez a
lelkipásztori döntés, olyan bölcsességből, amely meglátja és értelmezni tudja
az „idők jeleit”. Pál megtapasztalja, hogy a pogányok nagyon is nyitottak az
evangélium befogadására, és érzi, nem tehet mást, mint hogy azonnal válaszol is
a várakozásaikra. A pogányok szívesen csatlakoznak a keresztény hithez. Lukács
jogos elégedettséggel írhatja le újra: „Elterjedt az Úr szava az egész
környéken.” Nagy Szent Gergely egyik kijelentését átértelmezve hozzáfűzhetjük,
hogy „az Írás azokkal együtt növekszik, akik hallgatják”. Ezt a leckét nekünk
is meg kell tanulnunk saját korunkban, amikor emberek milliárdjai várják a
szabadulást. Sürgető szükség van rá, hogy „az Úr szava elterjedjen”, „globalizálódjon”
világunkban is, hogy megérintse és megvigasztalja a legtávolabb lévők szívét.
Előesti imádság