ApCsel 5,27b–32.40b–41; Zsolt 30 (29); Jel 5,11–14; Jn 21,1–19
Jézus újra
megjelent a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál. Így jelent meg nekik:
2Együtt volt Simon Péter, Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a
galileai Kánából való Natánael, Zebedeus fiai, s még két másik tanítvány. 3Simon
Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Veled tartunk” – felelték.
Kimentek, és bárkába szálltak. De akkor éjszaka nem fogtak semmit.
4Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. De a
tanítványok nem ismerték fel, hogy Jézus az. 5Jézus
megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” –
felelték. 6Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a bárka jobb
oldalán a hálót, s ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták
visszahúzni a tömérdek haltól. 7Erre az a tanítvány, akit Jézus
kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az
Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a
vízbe. 8A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli
hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz
könyöknyire. 9Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s
rajta halat, mellette meg kenyeret. 10Jézus szólt nekik:
„Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” 11Péter visszament, és
partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint
százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. 12Jézus
hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte
megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. 13Jézus
odajött, fogta a kenyeret, s adott nekik. Ugyanígy halat is. 14Ez
volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent
nekik.
*15Miután
ettek, Jézus megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz
engem, mint ezek?” „Igen, Uram – felelte –, tudod, hogy szeretlek.” Erre így
szólt hozzá: „Legeltesd bárányaimat!” 16Aztán másodszor is
megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz engem?” „Igen, Uram – válaszolta
–, tudod, hogy szeretlek.” Erre azt mondta neki: „Legeltesd juhaimat!” 17Majd
harmadszor is megkérdezte tőle: „Simon, János fia, szeretsz?” Péter
elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte: „Szeretsz engem?” S így
válaszolt: „Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek.” Jézus ismét
azt mondta: „Legeltesd juhaimat!”
Péter és János sorsa.18„Bizony, bizony,
mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova
akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán
oda visz, ahova nem akarod.” 19E szavakkal jelezte, hogy milyen
halállal dicsőíti majd meg Istent. Majd hozzátette: „Kövess engem!”
A mai liturgia
evangéliumi szakasza a feltámadt Jézus harmadik megjelenését beszéli el.
Hajnalban – azaz egy új nap kezdetén – közeledik Jézus a tanítványokhoz,
akiket „fiaimnak” szólít, és kér tőlük enni. Ők heten megvallják neki tehetetlenségüket: még az az öt kenyér és két
hal sem áll rendelkezésükre, mint amit annak idején, az első kenyérszaporítás
előtt fel tudtak mutatni Jézusnak éppen itt, a Galileai-tó partjánál. Jézus a
barátság tekintélyével felszólítja őket, hogy vessék ki a hálót a bárka másik
oldalán. Ők pedig engedelmeskednek, méghozzá minden – mégoly jogosnak tűnő –
ellenvetés mellőzésével. A halfogás azután minden képzeletet felülmúló csodának
bizonyul. Az élmény hatására a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így kiált: „Az Úr
az!” Ennek hallatán Simon Péter tudatára ébred méltatlanságának – hiszen
háromszor tagadta meg őt –, és sietve Jézus felé úszik, míg a többiek a
halakkal teli bárkát követik. A parthoz érve izzó parázson halat, mellette
kenyeret látnak, amelyeket az Úr készített el. Jézus hívja őket a szent
liturgiára, amelyet ő maga készít számukra, de kéri a tanítványokat: hozzanak a
csodás halfogás eredményéből is, hogy így az ünneplés tevékeny részeseivé tegye
őket.
Egyszerű jelenet,
amely mégis ámulatba ejtően családias. Egyszersmind felvet egy megkerülhetetlen
kérdést, amelyet Jézus Péternek tesz föl: „Simon, János fia, jobban szeretsz
engem, mint ezek?” Jézus a szeretetéről faggatja Pétert. Nem emlékezteti őt
néhány nappal korábbi árulására; hiszen a szeretet bűnök sokaságát képes
befedni (vö. 1Pt 4,8). Péter pedig, akit eltölt ugyan a szégyen Jézussal
szemben, kész a felelettel: „Igen, Uram, tudod, hogy szeretlek.” A háromszor
megismételt kérdés és felelet annyit jelent, mint „mindig, örökre”. Mindennap
megkérdezik tőlünk is, hogy szeretjük-e az Urat. Mindennap ránk bízzák a
többieket. Az egyetlen erőnk, az egyetlen jogcímünk az életre az Úr iránti
szeretet. Jézus így folytatja a Péterhez intézett szavait: „Amikor fiatal
voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál.” Péternek talán eszébe
jutnak fiatal évei, de Jézus hozzáteszi: „Ha majd megöregszel, kiterjeszted
karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.” Az evangélium
értésünkre adja, hogy itt Péter haláláról van szó. És valamennyiünkéről is: az
Úr nem hagy bennünket egyedül. Az a szeretet, amelyről az Úr faggat, minden és
mindenki előtt, tehát minket is megelőzően őt kötelezi. Ő, aki előbb szeretett
minket, soha nem fog elhagyni, akkor sem, amikor majd valaki más övez föl
minket, és odavisz, ahová nem akarjuk. Csak az a fontos, hogy hűek maradjunk a
galileai-tó-parti szent étkezés emlékéhez, hűek a vasárnapi szent liturgiához,
amely az örökkévalóság ízét hordozza, Jézus örökkévaló szeretetét az Egyház, a
közösség, mindannyiunk iránt.
Imádság az Úr napján
