MÁJUS 9., PÉNTEK

 Izajás próféta emléknapja

 

ApCsel 9,1–20. Pál megtérése

 

Saul még mindig lihegett a dühtől, és halállal fenyegette az Úr tanítványait. Elment a főpaphoz, ²s arra kérte, adjon neki ajánlólevelet a damaszkuszi zsinagógához, hogy ha talál ott embereket, férfiakat vagy nőket, akik ezt az utat követik, megkötözve Jeruzsálembe hurcolhassa őket. ³Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül. ⁴Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” ⁵Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. ⁶De állj fel és menj a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.” ⁷Útitársainak elakadt a szavuk, mert hallották a hangot, de látni nem láttak semmit. ⁸Saul feltápászkodott a földről, kinyitotta a szemét, de nem látott. Úgy vezették be Damaszkuszba, kézen fogva. ⁹Három napig nem látott, nem evett és nem ivott.
   ¹⁰Damaszkuszban volt egy Ananiás nevű tanítvány. Az Úr egy látomásban megszólította: „Ananiás!” „Itt vagyok, Uram!” – felelte. ¹¹S az Úr folytatta: „Kelj fel, és siess az Egyenes utcába. Keresd meg Júdás házában a tarzuszi Sault. Nézd: imádkozik; ¹²és látomásban lát egy Ananiás nevű férfit, ahogy belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy visszanyerje látását.” ¹³Ananiás tiltakozott: „Uram, sokaktól hallottam, hogy ez az ember mennyit ártott szentjeidnek Jeruzsálemben. ¹⁴Ide pedig megbízatása van a főpapoktól, hogy bilincsbe verjen mindenkit, aki segítségül hívja a nevedet.” ¹⁵Az Úr azonban ezt válaszolta neki: „Menj csak, mert választott edényem ő, hogy nevemet hordozza a pogány népek, a királyok és Izrael fiai között. ¹⁶Megmutatom majd neki, mennyit kell nevemért szenvednie.” ¹⁷Ananiás elment, betért a házba, és e szavakkal tette rá kezét: „Saul testvér, Urunk Jézus küldött, aki megjelent neked idejövet az úton, hogy visszakapd szemed világát, és eltelj a Szentlélekkel.” ¹⁸Azon nyomban valami hályogféle vált le szeméről, és visszanyerte látását. Felállt, megkeresztelkedett, majd evett, és erőre kapott.
   Néhány napig ottmaradt Damaszkuszban a tanítványokkal, *²⁰és máris tanította a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia.

 

Valójában minden hívőre vonatkozik az, ami Saullal történt: ha nem esünk a földre saját büszkeségünk magaslatáról, ha nem érezzük meg gyengeségünket, nehéz lesz megértenünk, mit is jelent hinni. Csak akkor tudjuk befogadni az evangéliumi bölcsesség fényét, ha felismerjük saját kicsinységünket és szegénységünket. A büszkeség romláshoz, összeütközéshez, erőszakhoz vezet: az alázatosság újjáteremt, megértőbbé és szolidárisabbá tesz. A leendő apostolt nem véletlenül vezették kézen fogva egészen Damaszkuszig, ahol háromnapnyi sötétség után részesült a keresztségben, és új életre tért: Saulból Pál lett, az új élethez új nevet kapott. Ha Damaszkuszba látogatunk – annak ellenére, hogy milyen tragédia érte az utóbbi években ezt a várost –, Tamás kapuján át belépve rögtön az óváros főutcáján, a Via Rectán (Egyenes utca) találjuk magunkat. Erről az útról beszél az Apostolok cselekedetei: egy ősi hagyomány ide helyezi Ananiás házát, amelybe a városba érkező Pált vitték. A szentíró elbeszéli Ananiás kezdeti ijedelmét, majd ámulatát, amellyel Saul érkezésének hírét fogadta, akit ő a fiatal keresztény közösség egyik legelszántabb ellenségének tartott. De a Szentlélek híradása nyomán Saul elé megy, és így szólítja: „Saul testvér”. Ananiás számára a tarzuszi Pál nem ellenség immár, hanem testvér. A bűneit megbánó üldöző visszanyeri látását. A keresztények neki is testvérei lettek. Korábban elvakította a szívét uraló büszkeség és erőszak, az Úr azonban átformálja őt. Neki, aki „személyesen” találkozott a feltámadt Jézussal, most szüksége van egy testvérre, hogy segítsen teljesen felnyitni a szemét. Ananiás befogadja, magyarázza neki a Szentírást, és bevezeti a közösség életébe. Valahányszor a testvérek közösségében Isten szavát hallgatjuk, a nevünkön szólítanak minket, vagyis arra buzdítanak, hogy tegyük magunkévá a hallott szót.

A Szent Kereszt imádsága