MÁJUS 6., KEDD

 

A cigány nép, az iszlám hitű is, megemlékezik Szent Györgyről, aki 303 körül mártírhalált halt az Egyházért.

 

ApCsel 7,51–8,1a. István megkövezése

 

Ti vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti is. *⁵²Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti lettetek árulói és gyilkosai, ⁵³ti, akik az angyalok közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok meg.”
   *⁵⁴Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat vicsorgatták ellene. ⁵⁵Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett az égre, és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten jobbján. ⁵⁶Felkiáltott: „Látom, hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.” ⁵⁷Erre ordítozni kezdtek, befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, ⁵⁸kivonszolták a városból, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához rakták le ruhájukat.
   ⁵⁹Míg kövezték Istvánt, így imádkozott:
   „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”
   ⁶⁰Majd térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” Ezekkel a szavakkal elszenderült. És Saul helyeselte meggyilkolását.

 

 

István megkövezésével veszi kezdetét a keresztény vértanúk története. Ő Jézust követi mindhalálig. Lukács megörökíti utolsó szavait, amelyek hasonlók azokhoz, amelyeket Jézus mondott a keresztfán: „Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd, miközben térdre rogyott az utolsó kő csapása alatt, így szólt: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!” István az első vértanú (protomártír) azok hosszú sorában, akiknek száma az Egyház történetében soha nem volt olyan magas, mint a huszadik és huszonegyedik században. Vértanú az, aki nem alkuszik meg e világ észjárásával; ezért taszítják ki őt onnan ilyen erőszakos módon. Jézussal is ez történt: nem születhetett meg Betlehemben, hanem csak azon kívül; amikor Názáretbe látogatott, akkor egy magaslatra vezették, hogy onnan a mélybe taszítsák; végül Jeruzsálemben a falakon kívül feszítették keresztre. A mártír az evangéliumi szeretet tanúja, aki a végsőkig, vére ontásáig elmegy ennek a szeretetnek a gyakorlásában. István – Jézus példája nyomán – megbocsát gyilkosainak. Számára – ahogy Jézus számára se – nincsenek ellenségek; sőt, üldözőiért imádkozik, hogy magukba szállva megtérjenek szívükben. A világ szerint normális, ha valaki gyűlöli valódi vagy vélt ellenségeit. Pedig a világnak éppen arra lenne szüksége, hogy kiürüljön belőle a tömérdek erőszak, és helyette megteljen megbocsátással és szeretettel. A Megfeszített váltja meg a világot, nem a keresztre feszítők. Mi pedig hozzátehetjük ehhez, hogy minden idők mártírjai mentették és mentik meg továbbra is a világot a pusztulástól. Pál, aki tanúja volt a mártírhalálnak, és helyeselte a gyilkosságot olyannyira, hogy maga is folytatta a keresztények üldözését, talán az első volt, akinek szívét megérintette István imádsága.

Imádság az Úr anyjával, Máriával