A Santa Maria in Trastevere-bazilikában a békéért imádkoznak.
ApCsel 14,5–18. Egy béna meggyógyítása
5Mikor
pedig a pogányok és a zsidók a főembereikkel együtt támadásra
készültek, hogy bántalmazásokkal illessék, sőt megkövezzék őket,
6és ők értesültek erről, elmenekültek Likaónia városaiba, Lisztrába, Derbébe, és körös-körül az egész tartományba.
7Mindenütt hirdették az evangéliumot.
8Volt Lisztrában egy béna lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és sohasem tudott járni.
9Hallgatta Pált, amikor beszélt. Pál rátekintett, s mivel látta, hogy hisz a gyógyulásában,
10fennhangon azt mondta: „Állj fel egyenesen, a lábaidra!” Az felugrott és járkált.
11Amikor
a néptömeg látta, hogy mit tett Pál, likaóniai nyelven felkiáltott: „Az
istenek emberi alakot öltöttek, s leszálltak hozzánk!”
12Barnabást elnevezték Zeusznak, Pált meg Hermésznek, mert ő vitte a szót.
13A város előtt lévő Zeusz-templom papja bikákat és koszorúkat hozott a kapuk elé, és a tömeggel együtt áldozatot akart bemutatni.
14Amikor az apostolok, Barnabás és Pál meghallották ezt, megszaggatták ruhájukat, kiáltozva kisiettek a tömeg közé,
15és
ezt mondták: „Férfiak, miért teszitek ezt? Mi is hozzátok hasonló
halandó emberek vagyunk, s éppen azt hirdetjük nektek, hogy ezektől a
hiábavaló dolgoktól térjetek meg az élő Istenhez, aki az eget és a földet teremtette, a tengert és mindazt, ami bennük van. (Kiv 20,11)
16A letűnt időkben megengedte minden pogánynak, hogy a saját útján járjon,
17de
önmagát sem hagyta tanúságtétel nélkül, mert jót cselekedett az égből:
esőt, termékeny időket adott, betöltötte szívünket eledellel és
örömmel.”
18Bár ezeket mondták, alig tudták lecsillapítani a tömeget, hogy ne mutasson be nekik áldozatot.
Pál és Barnabás elhagyták Ikónium városát, hogy elmeneküljenek az ellenséges nép elől, akik meg akarták kövezni őket. Lisztrában találnak menedéket, egy nagyvárosban, amelynek lakói mind pogányok voltak. Pál és Barnabás azonban nem mondanak le arról, hogy az evangéliumot hirdessék. Egy születésétől fogva béna ember is hallgatja őket. Pál követi Jézus példáját, a férfi szemébe néz, és ott egy szíve mélyéről jövő, egyszerű, de sorsdöntő kérést olvas: járni szeretne. Az apostol abbahagyja, jobban mondva hatékonnyá teszi a prédikációt. A férfihoz fordul: „Állj rá egyenesen a lábadra!” A szeretet határozott szavai a gyenge ember velejéig hatolnak, és talpra áll. Lukács azt írja: „Az talpra ugrott, és tudott járni.” Az evangélium hirdetése feltámasztja az embereket bénultságukból, erővel tölti el az önszeretettől megmerevedett lábakat, visszaadja a talpon állás méltóságát, hogy ne legyünk többé e világ rossz szellemeinek rabszolgái. Péter ugyanezt tette korábban a kolduló bénával, aki a templom Ékes-kapujánál ült. De megteheti ezt a mindenkori tanítvány, ha az Úr szavának erejébe veti bizalmát. Nagy Szent Gergely szívesen mondogatta: „Mi az igaz ember gyökere, ha nem az igehirdetés? Belőle születik meg és benne talál támaszra.”
Imádság a békéért
