ApCsel 13,13–25. Pál a pizídiai Antiochiában hirdeti az igét
13Azután Pál és kísérői elhajóztak Páfoszból, és eljutottak a pamfíliai Pergébe; János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe. 14Ők pedig továbbmentek Pergéből, és megérkeztek a piszidiai Antiókhiába. Itt szombaton elmentek a zsinagógába és leültek. 15A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói odaküldtek hozzájuk, és azt üzenték nekik: Testvéreink, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok! 16Pál felállt, intett a kezével, és ezt mondta: Izráelita férfiak és ti, istenfélők, halljátok! 17Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és naggyá tette a népet, amikor jövevények voltak Egyiptom földjén, és hatalmas karjával kivezette őket onnan. 18Azután közel negyven esztendeig hordozta őket a pusztában. 19És miután eltörölt hét népet Kánaán földjén, örökségül adta nekik azoknak a földjét. 20Mindez mintegy négyszázötven évig tartott. Ezután bírákat adott nekik egészen Sámuel prófétáig. 21Ekkor királyt kértek maguknak, Isten pedig Sault, Kís fiát, a Benjámin törzséből való férfit adta nekik negyven esztendőre. 22Amikor őt elvetette, Dávidot emelte királyukká, akiről bizonyságot is tett, és ezt mondta: Megtaláltam Dávidot, Isai fiát, a szívem szerint való férfit, aki teljesíti minden akaratomat.1Sám 13,14;Zsolt 89,2123Az ő utódai közül tette Isten Izráel üdvözítőjévé Jézust, ígéret szerint, 24miután János előre meghirdette, még az ő eljövetele előtt, Izráel egész népének, hogy térjenek meg és keresztelkedjenek meg. 25Küldetése végén János így szólt: Én nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem. Hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó leoldani.Mt 3,11;Jn 1,20
A tanítványok, vagyis inkább Isten igéjének útja folytatódik a nagy térségben, amelyet Kis-Ázsiának neveztek, ma pedig Törökországnak. Pál elhatározza, hogy ezen a távoli vidéken is hirdeti az evangéliumot, még ha ez némi feszültséget is okoz, olyannyira, hogy János Márk („a Márknak nevezett János” – ApCsel 12,12; vagyis Márk evangélista) elválik tőlük, hogy visszatérjen Jeruzsálembe. Pál később a kolosszeieknek írja, hogy Márk újra csatlakozott hozzá, és fogságában segít neki (Kol 4,10). Pál, miután Antiochiába érkezik, felkeresi a zsidó közösséget, ahol felkérik, hogy beszéljen a zsinagógában. Itt az apostol elmondja első nagy beszédét a zsidóknak. Lukács már beszámolt arról, amit Péter tett, és amit később István mondott. Most Pál hirdeti az evangéliumot a zsidó világnak. Ezt úgy teszi, hogy jól tudja, milyen magasztos Izrael népének vallási hivatása, ezért mindig felkeresi a zsidó közösségeket azokban a városokban, ahová az evangélium hirdetőjeként utazik. Ám saját személyes tapasztalatából tudja azt is, milyen erős a hovatartozás miatt érzett büszkeség kísértése, és milyen könnyen engedünk neki. Pál hallgatja a törvény és a próféták olvasmányait, ahogyan fiatalkorában oly sokszor tette. De ezúttal keresztényként hallgatja őket, miután mély belső változáson ment keresztül. Érzi a felelősséget, hogy magyarázza az Isten és a népe közötti kapcsolat teljes történetét az új, keresztény nézőpontból, amely mélyen megváltoztatta őt. Tisztelettel fordul hallgatóihoz: „Izraelita férfiak és ti istenfélők”. Az apostol tisztában van a pillanat súlyával, és felolvassa Isten és népe történetét. A meghallgatott szakasz Keresztelő János tanúságtételével zárul, aki Izrael népe elé tárja ennek a hosszú történetnek a csúcspontját: „már a nyomomban van, akinek arra sem vagyok méltó, hogy lábán a saruját megoldjam”. Talán kevesen ismerték a Keresztelőt a hallgatóság körében, de mindenesetre ő volt az utolsó próféta: ő már a Messiás, a názáreti Jézus jelenlétét hirdette.
Imádság az Egyházért
