ApCsel 2,14a.36–41; Zsolt 23 (22); 1Pt 2,20b–25; Jn 10,1–10
1„Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a kapun megy be a juhok aklába, hanem máshonnan hatol be, az tolvaj és rabló. 2Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora. 3Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. 4Amikor mindegyiket kivezeti, elindul előttük, s a juhok követik, mert ismerik a hangját. 5Idegen után nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegennek nem ismerik a hangját.” 6Ezt a példabeszédet mondta nekik Jézus, de nem értették, mit akart vele mondani. ✴7Jézus folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: Én vagyok a juhok számára a kapu. 8Azok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. 9Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár, és legelőt talál. 10A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.
A jeruzsálemi tömeg, amely Péter első igehirdetését hallgatta, mindazokat a népeket képviseli, melyek az evangélium szavainak hatására elgondolkodnak saját életük értelmén és történelmi küldetésükön. Az Apostolok cselekedetei szerint „ezek a szavak szíven találták őket”. Szemük előtt megjelent az a hatalmas szakadék, amely saját közönyük – amely lehetővé tette, hogy az Igaz meghaljon a kereszten – és az Atya szenvedélyes beavatkozása között tátongott, amellyel megmentette őt a haláltól. Az evangélium mindig „szíven talál”, amikor hallgatjuk: leleplezi érzéketlenségünket, ridegségünket, lustaságunkat, bűnünket, és érezzük távolságunkat Istentől, az egyetlen jótól, az egyetlentől, aki egész életét feláldozta a mi és mindenki üdvösségéért. Egy olyan világban, ahol megszoktuk, hogy jó véleménnyel legyünk önmagunkról, az evangélium megmutatja nekünk valódi arcunkat. Tudatára ébredünk saját gyengeségünknek, bűnünknek. Innen a kérdés, amelyet a tömeg Péterhez intéz: „Mit tegyünk?” Péter pedig egyértelműen azt mondja nekik: „Térjetek meg, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára.” Felhívás ez arra, hogy változtassuk meg a szívünket, emeljük fel tekintetünket önmagunkról, és szegezzük szemünket arra a Jézusra, akit keresztre feszítettek, és aki feltámadva arra hív minket, hogy kövessük őt, ahogy a juhok követik a pásztort. A most hallott evangélium Jézus beszédének egy részletét tárja elénk a jó pásztorról és juhairól. Jézus a juhaival van. Az evangélium a kapu, amely megnyitja számunkra a hitet. És Jézus, mint jó pásztor, nem szűnik meg beszélni, sőt „Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket. (…) elindul előttük, s a juhok követik…” Aki továbbra is hallgatja az evangélium hangját – ez Isten igéjének mindennapi hallgatása –, az nem tér le az útról, ahogy Jézus biztosít felőle: „idegen után nem mennek”. A feltámadott Úr napról napra továbbra is szól hozzánk, és a nevünkön szólít, ahogy Máriát, Tamást, Pétert. Ebben a nehéz időben azért a számtalan emberért hív minket, akiket a háború és sok más baj sújt. Kivezet bennünket. Az Úr kicsiny nyájával továbbra is munkálkodik, és arra kér minket, hogy növekedjünk a szeretetben, hogy – amint az evangéliumban írva van – „életünk legyen, és bőségben legyen”.
Imádság az Úr napján
