ApCsel 11,19–26. Az antiochiai egyház megalapítása
Lukács rövid beszámolót közöl az evangélium terjedéséről Antiochiában, a Római Birodalom harmadik legnagyobb városában. Kozmopolita kikötőváros, amelyet kereskedelmi, kulturális és vallási jelentősége miatt világszerte ismertek. A szöveg emlékeztet arra, hogy a jeruzsálemi közösség első üldöztetése után sokan elmenekültek a térség városaiba, egészen Antiochiáig. Lukács ki akarja emelni a keresztény igehirdetés fontosságát azokban a városokban, amelyek már akkoriban is találkozási pontok és pluralista társadalmak voltak. Azok az első tanítványok, akik Antiochiába érkeztek, igehirdetésüket már nemcsak a zsidóknak, hanem a város nagy részét kitevő pogányoknak is szánták. Igehirdetésük rendkívüli sikert aratott. Ez újdonság volt, amely nem kis zavart keltett. Annyira, hogy még Jeruzsálemben is felkeltette a figyelmet. A közösség vezetői Barnabást, egy ciprusi származású tanítványt küldtek Antiochiába, hogy ellenőrizze és segítse a közösség megszervezését. Barnabás meggyőződött arról, hogy a pogányok körében végzett misszió „Isten kegyelmének” köszönhető. Lukács megjegyzi, hogy éppen Antiochiában – 38–40 körül – nevezték először a tanítványokat „keresztényeknek”. Addig azokat, akik Jézusban hittek, különböző nevekkel illették: „testvérek”, „hívők” vagy „az út követői” (vö. ApCsel 9,2). Most ezt a nevet kapták, amely egyértelműbben kifejezte, kiknek a tanítványai. Lukács néhány sorban felvázolja, hogyan született meg a birodalom harmadik legnagyobb városában egy olyan új tapasztalat, amelyet új névvel kellett megjelölni: „keresztények”. Az újdonság nem egy tervhez vagy ideológiához való csatlakozásból fakadt, hanem Jézus, a Krisztus követéséből.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
