ApCsel 8,5–8.14–17; Zsolt 66 (65); 1Pt 3,15–18; Jn 14,15–21
Az evangélium, folytatva a múlt vasárnapi olvasmányt, visszavisz bennünket az utolsó vacsora estéjéhez, amikor Jézus közelgő távozásáról beszélt tanítványainak, és látta, hogy azonnal elszomorodnak. Szavai rögtön a vigasztalás és a remény szavaivá váltak; azok az emberek, akiket nagy nehézségek árán tartott együtt, az övéi voltak, hozzá tartoztak. Nem akarta, hogy szétszéledjenek, még kevésbé, hogy elvesszenek. Ő indulni készült. És nem volt magától értetődő, hogy együtt maradnak majd, mint ahogy az sem, hogy ha együtt maradnak is, hirdetik az evangéliumot a föld végső határáig. „Nem hagylak árván benneteket, hanem visszajövök hozzátok” – mondta nekik.
Jézus nem hagyja védtelenül az övéit. Hirdeti nekik a „vigasztaló” (szó szerint segítő), az „Igazság Lelkének” közelségét. A „segítő” kifejezés a Szentlélekre vonatkoztatva azt jelenti, hogy bármilyen helyzetben segítségünkre siet, különösen a legnehezebb helyzetekben. Szükség van Jézus Lelkére, mert a világban nincs jelen; ez egy olyan Lélek, amelyet a világ nem lát és nem ismer; idegen a világ gondolkodásától, a hazugság ideológiáitól, azoktól az aljas rendszerektől, amelyek elnyomják az embereket és fenntartják az erőszakot.
Ezért van ma is szükség a pünkösdre. Szükségünk van rá, hogy az Úr Lelke leszálljon, és mint egy lelki földrengés megremegtesse szívünk rideg és zárt falait; szükség van arra, hogy új láng szálljon mindannyiunk fejére, felrázzon a lustaságból és a félelemből. A Jézus iránti szeretet tehát minden keresztény vallási tapasztalat kiindulópontja. Jézus az utolsó vacsorán a tanítványokhoz fordulva ezt mondta: „Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat”. Ez az első alkalom az evangéliumban, hogy Jézus kifejezetten azt kéri tanítványaitól, hogy szeressék őt. Addig azt kérte, hogy szeressék az Atyát, a szegényeket, a kicsinyeket, hogy szeressék egymást. Most pedig, közvetlenül halála előtt azt kéri, hogy őt szeressék. Kétségtelenül benne van ebben, hogy szeretetet kér; de a Jézus iránti szeretet nem ér véget itt, hanem bőségesen kiárad ránk. Jézus mondja: „Aki szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Én is szeretni fogom, és kinyilatkoztatom magam neki”. A szeretetnek az a kis lángja, amelyet a Lélek mindannyiunk szívébe helyez, az a belső erő, amely megtart bennünket életünk útjain, és az Úr Jézushoz formál hasonlóvá. Ez az energia az, amely megújítja a világot.
Imádság az Úr napján
