ApCsel 16,11–15. Érkezés Filippibe
Filippi az első állomása annak az útnak, amelyen Isten szavát hirdetik Európában. A szöveg ezen a ponton a „mi” alakra vált, jelezve, hogy Lukács és Szilás is csatlakozik az apostol küldetéséhez. Filippiben egy asszonyokból álló csoport fogadja Pált, élükön Lídiával, aki textilkereskedő, istenfélő asszony. Az első megtérés Európában egy jól menő vállalkozóé, egy Ázsiából bevándorolt, egyedülálló, emancipált nőé: Lukács a jövőbeli megtérések példájaként állítja elénk őt. A megtérés belső folyamatát is gondosan leírja: „Ennek megnyitotta szívét az Úr, hogy hallgasson Pál szavaira.” Az evangélium hirdetése nem a csatlakozók számától függ. Az evangélium az egyes emberek szívét hivatott megváltoztatni, és az egyes emberekben történő változásból fakad a keresztény testvériség. Az apostoli igehirdetés az emberek szívében idéz elő változást, testvéri kapcsolatban köti össze az egyes embereket. Lídiát minden családtagjával és a házukban lakó minden emberrel együtt megkeresztelik. Jelentése van annak is, hogy az első európai igehirdetés háznál történik, már nem a zsinagógában zajlik, és nem is a római köztereken. Olyan kereszténység ez, amely a család arcvonásait viseli: a családét, ami nem úgy jelenik meg itt, mint zárt sejt, hanem mint otthon, amely mindenkit befogad, de közben megőrzi „házias” jellegét: a közvetlen, testvéri, szolidáris, szilárd kapcsolatokat. Lídia kitartó unszolása, hogy vendégül láthassa Pált és társait, az evangéliumhoz való megtérés különleges gyümölcsét mutatja meg: „Ha nézetetek szerint az Úr híve vagyok, térjetek be házamba, és maradjatok nálam.” Lídia „erővel vette rá” őket – jegyzi meg Lukács. Az idegenek befogadása az európai kereszténység gyökereinél jelen volt. Ha az európai egyház ki akar lépni meddőségéből, sürgősen újra kell élesztenie ezeket a gyökereket.
Imádság a szegényekért
