A kínai Sanghaj közelében fekvő sösani (Sheshan) Szűz Mária-kegyhely ünnepén imádkozzunk a kínai keresztényekért.
ApCsel 2,1–11; Zsolt 104 (103); 1Kor 12,3b–7.12–13; Jn 20,19–23
A szent liturgia megmerít minket a pünkösd misztériumában. Ez az Egyház missziójának kezdete: először lép ki az utolsó vacsora terméből. Jézus megmondta az apostoloknak, amikor felment a mennybe: „…megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig”. (ApCsel 1,8) Ez az a misztérium, amelyet ma ünneplünk, és amelyet újra meg kell élnünk. Együtt vagyunk ennek az ünnepnek a liturgiáján, ugyanazon a helyen, imádságban, mint a tanítványok az utolsó vacsora termében. És kérjük a Lelket, hogy szálljon le ránk. Lukács bibliai nyelvezettel meséli el az eseményt: heves szélvész rázta meg a házat – azt, ahol a húsvétot ünnepelték –, és lángnyelvek ereszkedtek mindegyikük fejére. Attól a pillanattól kezdve ezek a tanítványok apostollá váltak, a feltámadt Úr tanúivá a föld végső határáig. A Lélek legyőzte félelmüket, kivezette őket a teremből, és egy tér közepén találták magukat, amely tele volt emberekkel, „az ég alatt minden népből”. És a tanítványokat – nemcsak néhányat, hanem az összeset, jegyzi meg Lukács – „eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket”. Az Egyház, ez a „mi” szólt a világ népeihez, nem az egyének „én”-je. A csoda az volt, hogy a sok nép, amely hallgatta őket, maga is egyetlen néppé alakult. A szélvész, amely megrázta az utolsó vacsora termét és átalakította a tanítványokat, most rajtuk keresztül a térre zúdult, és ledöntve minden falat – kezdve a nyelvi megosztottság falán – „mi”-vé formálta a népeket is. Pünkösdkor világossá válik az Egyház identitása és küldetése, amely – ahogyan a II. Vatikáni Zsinat mondja – az emberi nem egységének jele és eszköze.
Lukács nagy elbeszélő erővel úgy sorolja fel a jelenlévő népeket, mintha névsort olvasna: „Mi pártusok, médek, elamiták…, a Rómából való zarándokok…, krétaiak és arabok: halljuk, hogy a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit.” Ez volt az első globalizáció, amelyet a Lélek valósított meg. A népek, amelyek hallgatták az első keresztény közösség igehirdetését – mindegyik nép a saját nyelvén hallotta az egyetlen evangéliumot, mindannyian megértették azt az igehirdetést –, egyetlen néppé váltak: a Lélek tette hatékonnyá a tanítványok szavait, olyannyira, hogy Lukács elégedettséggel írja: „Aznap mintegy háromezer lélek megtért.” (ApCsel 2,41) Ezzel kezdetét vette az Egyház küldetése.
Ma is szüksége van a világnak a Lélek új kiáradására és az evangélium hatékonyabb hirdetésére, hogy megszabadítsa a világot a gonosz romboló erejétől. A háborúk továbbra is szaggatják a társadalmakat, halált, erőszakot, gyűlöletet vetve. Hívjuk a Lelket, hogy alakítsa át a népek szívét, ahogyan azon a jeruzsálemi téren történt!
Imádság az Úr napján
