A Boldogságos Szűz Máriának, az Egyház Anyjának ünnepe
Jn 19,25–34. Az anya és a szeretett tanítvány
Pünkösd nagy napjának megünneplése után, amely az Egyház világban való történelmének kezdetét jelentette, a liturgia arra hív minket, hogy az Egyház Anyjaként szemléljük Máriát. Mondhatnánk, hogy ez az anyaság már a kereszt alatt is nyilvánvaló volt, amikor maga Jézus mondja Máriának: „Asszony, íme, a te fiad”, és a tanítványnak: „Íme, a te anyád”. Jézusnak ezek a szavai mindannyiunkhoz szólnak, hozzánk, akik nagyon is biztonságra, a problémáknak, még inkább a szenvedésnek és a gonosz kihívásainak elkerülésére vágyunk. Mária talán ezen a napon megértette a Simeon által hozzá intézett szavak igazságát: „a te lelkedet is tőr járja át” (Lk 2,35), ahogy a lándzsa átdöfte Jézus oldalát. Ahol a tanítványok csoportja egy kereszt – vagyis az emberi szenvedés valamilyen formája – alatt összegyűlik, ott van az egyház. Oda kell mennünk, és ott kell maradnunk a világ sok kálváriájánál, a sok keresztre feszített mellett, hogy megkapjuk annak vigaszát, hogy anyára és fiúra találunk, hogy testvéreink lesznek, akik nem mondanak le rólunk, nem hagynak magunkra. „Attól az órától fogva – mondja az evangélium – házába fogadta a tanítvány.” Jézus édesanyját a házunkba, a szívünkbe fogadni azt jelenti: vele lenni a világ számtalan keresztje alatt a remény és egy új élet, egy olyan új család jeleként, amely most születik. A keresztre feszítés képe, Máriával és Jánossal a kereszt tövében, az egyház, minden keresztény közösség modelljévé válik.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
