Szent VI. Pál (†1978) pápa emléknapja
1Pt 4,7–13. A végidők várásában
„Közel van mindennek a vége” – írja Péter levelében. És nem úgy beszél róla, mint valami kikerülhetetlen szerencsétlenségről, hanem mint nagy eseményről, amely felé késedelem nélkül el kell indulni, félelemmel, de egyben örömmel is. Ébernek kell lenni, ha ezt a pillanatot alkalmas időként akarjuk felismerni. A minden dolgok vége azonban nemcsak egy tőlünk távoli jövőbeli esemény. Valójában a világ vége témáját a saját életünk végéhez is kell kapcsolnunk. Sőt, mondhatjuk: számunkra minden nap a végső nap, mert nem tér vissza többé, és a maga módján döntő és végleges. A keresztényeknek minden napot úgy kellene megélniük, mintha az lenne az utolsó – hiszen nem tudjuk, mikor jön el a halál. Ezért a virrasztás nem egy pillanatra szól, hanem minden napra. De nem elvontan kell ébernek lenni, vagy visszahúzódva valahová, hanem állhatatos imádságban és szeretetben élve. Az apostol a vigaszunkra hozzáteszi: a szeretet sok bűnt elfedez – idézve a Példabeszédek könyvét: „Veszekedést kelt a gyűlölet, a szeretet fátyolt borít a hibákra” (Péld 10,12). Az egyetlen út a megosztó gyűlölet legyőzésére a szeretet útja. Aki szereti testvéreit, aki szolgálja a szegényeket és a gyengéket, aki másokról gondoskodik, az saját üdvösségét is készíti. Ez a meggyőződés végigvonul az Egyház egész lelki hagyományán. Maga Jézus is világosan kimondta, amikor tanított, hogy az üdvösség a szegények iránti szeretettől függ – ahogy a Máté evangéliuma 25. fejezetében kifejti. Mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy életünket mások szolgálatában éljük. Péter két konkrét formáját említi a közösség szolgálatának, amelyeket már az Apostolok Cselekedeteiben is ott találunk: Isten szavának szolgálata és az asztal szolgálata. Ez meghívás arra, hogy újra felfedezzük az ima és a szolgáló szeretet központi szerepét – azt a sínpárt, amelyen az üdvösség útja halad.
A Szent Kereszt imádsága