33Hallgassatok meg egy másik példabeszédet. Volt egy gazda: szőlőt ültetett, kerítést készített köréje, prést ásott benne és tornyot épített. Aztán kiadta azt bérlőknek, és idegen földre utazott. (Iz 5,1-2) 34Amikor elközelgett a szüret ideje, elküldte szolgáit a bérlőkhöz, hogy szedjék be a termését. 35A bérlők azonban megragadták a szolgáit; az egyiket megverték, a másikat megölték, a harmadikat megkövezték. 36Ekkor ismét küldött más szolgákat, az előzőknél többet, de azok éppúgy tettek velük is. 37Végül elküldte hozzájuk a fiát, mondván: ‘A fiamat majd tiszteletben tartják.’ 38De a bérlők, mihelyt meglátták a fiút, azt mondták egymás között: ‘Itt az örökös, gyertek, öljük meg, és szerezzük meg az örökségét.’ 39Megragadták őt, kidobták a szőlőn kívülre és megölték. 40Amikor tehát eljön a szőlő ura, mit fog tenni ezekkel a bérlőkkel?« 41Azt felelték neki: »A gonoszokat kegyetlenül el fogja pusztítani, a szőlőt pedig más bérlőknek adja, akik megadják neki a termést a maga idejében.« 42Jézus ekkor azt mondta nekik: »Sohasem olvastátok az Írásokban: ‘A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett; az Úr tette azzá, és ez csodálatos a mi szemünkben’? 43Ezért mondom nektek, hogy elveszik tőletek az Isten országát, és olyan népnek adják, amely meghozza annak gyümölcseit.«
45Példabeszédeit hallva a főpapok és a farizeusok megértették, hogy róluk beszél. 46Ekkor el akarták őt fogni, de féltek a tömegtől, mert az emberek prófétának tartották őt.
Ez az
evangéliumi szakasz mintha egy különös ellentétet akarna hangsúlyozni: minél
nagyobb a szeretet, annál kevésbé fogadják be, és megfordítva: minél kevésbé
fogadják be az emberek, annál inkább növekszik Isten irántuk való szeretete.
Amikor eljött a szüret ideje, a gazda elküldi szolgáit a szőlőmunkásokhoz, hogy
gyűjtsék be a termést. De azok erőszakkal válaszolnak: megverik, megkövezik,
megölik a szolgákat. A gazda ezért más szolgákat küld, még többet, de velük is
ugyanúgy bánnak. Mintha tömör és drámai összefoglalását olvasnánk annak az ősi
és mindig visszatérő történetnek, amely nemcsak a zsidó-keresztény hagyományban
fordul elő: hogy az Isten szolgáit, az „ige embereit” (a prófétákat), az igaz
és becsületes embereket minden időben, minden helyen, minden kultúrában erőszak
érte azok részéről, akik csak önmagukat és saját hasznukat akarják szolgálni,
mint ezek a gonosz szőlőmunkások. Az Úr azonban – és ez az igazi reménysugár,
amely átszövi és megmenti az emberi történelmet – nem szereti kevésbé az
embereket, hanem egyre inkább. A gazda végül a saját fiát küldi el. Így
gondolkodik: „A fiamat csak megbecsülik”. Ekkor azonban kitör a szőlőművesek
dühe és elhatározzák, hogy megölik, hogy megszerezzék az örökségét. Megragadják,
„kivetik a szőlőből” és megölik. E szavakat talán egyedül Jézus értette igazán,
amikor elhangzottak. Ma már mi is pontosan tudjuk: szó szerint leírják, ami
Jézussal történt. Betlehem városán kívül jött világra, Jeruzsálemen kívül hal
meg. Jézus világosan és bátran állítja pellengérre ezt a hűtlenséget, amely
abban hág tetőfokára, hogy visszautasítják és megölik a gazda egyetlen fiát. A
példabeszéd végén Jézus megkérdezi hallgatóit, mit tesz majd a szőlő ura
ezekkel a bérlőkkel. A válasz: megbünteti őket, elveszi tőlük a szőlőt, és
másokra bízza, hogy gyümölcsözővé tegyék. Isten gyümölcsöket vár, és ez az a
szempont, ami alapján másokra bízza a szőlőt. A figyelmeztetés túllép Jézus
hallgatóin, és hozzánk is eljut. Az evangélium arra int, hogy ne ringassuk
magunkat illúziókba, mintha elidegeníthetetlen jogunk volna a szőlőhöz; az a
tulajdonjog Istené, és az övé is marad. Az új szőlőmunkásokat majd csak a
termés minősíti, nem a puszta hovatartozás. Ezek a gyümölcsök az igazságosság,
az irgalom, a könyörület, a szeretet gyümölcsei, ezek tesznek Isten népének
tagjaivá bennünket. Ahogy János evangéliumában olvassuk: „Minden szőlővesszőt,
amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam...” (Jn 15,1); vagy másutt:
„Gyümölcseikről ismeritek fel őket” (Mt 7,16).
A
Szent Kereszt imádsága
