Március 7., kedd

Máté 6,7–15. Ti így imádkozzatok: „Mi Atyánk...”

7Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak! 8Ne utánozzátok hát őket! Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek. 9Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved, 10jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. 11Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, 12s bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek. 13És ne vígy minket kísértésbe, hanem szabadíts meg a gonosztól. 14Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. 15De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.

A nagyböjti idő igenaptára a legfontosabb evangéliumi részek közül válogat. Ezek a részek segítenek a belső növekedésben. Éppen ezért fontos, hogy mindennap az evangélium szava tanítsa elménket, melengesse szívünket. Jézus ma a Miatyánk imádságát ajándékozza nekünk. Mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy az imádság nem szószaporítás, ne higgyük, hogy a kimondott szavak száma számít, mert az számít, milyen szívből jönnek a szavaink. Meg akarja mutatni azt az imádságot, amely közvetlenül Isten szívéhez szól. Senki más nem taníthatta volna meg, csakis ő. Egyedül ő az Atya tökéletes gyermeke, aki a legjobban ismeri őt. Mivel határtalan szeretettel szereti tanítványait, megtanítja őket a legmagasabb rendű imádságra, amellyel nem fordulhat elő, hogy Isten nem hallgatja meg. Már az első szóból érthetővé válik, hogy így van: Abba (apa). Ezzel az egyszerű szóval – minden kisgyerek ezt mondja édesapjának – Jézus valódi vallási forradalmat hajt végre. A zsidó hagyomány még csak ki sem mondta Isten szent nevét, ő pedig az Atyával való bensőséges kapcsolatában részesíti az embereket. Nem arról van szó, hogy lealacsonyítja Istent. Mi vagyunk azok, akiket felemel az égig, egészen Istenig, „aki a mennyekben van”, annyira, hogy apának hívhatjuk őt. Az Atya a „mennyekben” marad, mégis ő az, aki átölel minket. Így aztán jogos, hogy teljesítsük egy ilyen Atya akaratát, helyénvaló azt kérni, hogy jöjjön el hamar az ő országa, az az idő, amikor végre elismerik Isten szentségét. Az imádság második részében Jézus azt a kérésünket terjeszti az Atya elé, hogy tekintsen le mindennapi életünkre: kenyeret kérünk tőle testünk és lelkünk számára. Aztán egy igen komoly kéréssel merészelünk előállni: „bocsásd meg a vétkeinket, amint mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek”. Keménynek és irreálisnak tűnhet ez a kérés: hogyan lehetne az emberi megbocsátás az isteni megbocsátás mintája („amint mi is...”)? Valójában különleges emberi bölcsesség rejlik ebben a könyörgésben, amit a következő versekből értünk meg: „Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket.” Érthetetlen ez a nyelv egy olyan társadalomban, mint a miénk, amelyben ritka dolog, ha nem egyenesen tilos, a megbocsátás, és amelyben a harag kiirthatatlanul mélyen gyökerezik. De talán éppen ezért van szükségünk arra, hogy megtanuljunk a Miatyánk szavaival imádkozni.
Imádság az Úr anyjával, Máriával