A
Trasteverei Szűz Mária-bazilikában imádság a békéért
Lk 4,24–30.
Jézus küldetése minden emberhez szól
24Majd így folytatta: „Bizony mondom nektek, hogy egy prófétát sem látnak szívesen a saját hazájában. 25S igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. 26De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidóni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. 27Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szír Naamán.” 28Ezt hallva mind haragra gerjedtek a zsinagógában. 29Felpattantak, kiűzték a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. 30De ő áthaladt köztük és eltávozott.
A mai
evangéliumi részben Jézus ezzel a mondattal fordul szülővárosa, Názáret
lakóihoz: „egy prófétát sem látnak szívesen a saját hazájában”. Azért mondja
ezt, mert éppen ez az, amit megtapasztal. Miért nem hallgatják meg a názáretiek
a szavait? A válasz egyszerű: szívük csordultig tele van gőggel és önteltséggel.
Nem tudták elfogadni, hogy városuk szülötte úgy beszéljen a szívükhöz, hogy
hatalma van felette. Nem volt hely a szívükben mások számára. Csak az képes
befogadni Jézus szavát, aki szükséget szenved, aki alázatos. Aki elégedett
önmagával, el van telve saját elképzeléseivel, az nem kérdez és nem hallgat meg
másokat. Egy helyben marad, egymagában. A próféták megmutatják, miképpen
cselekszik Isten: Illés a sok özvegyasszony közül csak a száreptai asszonyhoz
ment el, Elizeus pedig csak a szír Naamánt gyógyította meg. Az Úr mindenkihez
elküldi prófétáit, de általában csak a szegények, a gyengék hallgatnak a
szavukra, és akik engedik, hogy megérintsék a szívüket. Jézus az Írásokat saját
tetteire vonatkoztatva magyarázta, amelyek a magasságból származnak, mire a
názáretiek fellázadtak, és megpróbálták letaszítani a szakadékba. Mindig ez
történik, ha szívünk ajtaját bezárjuk az evangélium szavai előtt, ha azt
hisszük, idegenek tőlünk ezek a szavak, vagy túlságosan igényesek, tehát
megvalósíthatatlanok. Minden alkalommal a drámai názáreti jelenet ismétlődik
meg: kevélységünk sziklájáról le akarjuk taszítani azt a meghívást, amely
szívünk megváltoztatására, és Jézusnak, életünk igaz barátjának és egyetlen
Üdvözítőnknek a befogadására kér.
Imádság a békéért
