43A két nap elteltével folytatta útját Galilea felé. 44Jézus maga állapította meg, hogy saját hazájában nincs a prófétának becsülete. 45Mégis, amikor Galileába ért, a galileaiak szívesen fogadták, mert mind látták, amit az ünnep alkalmával Jeruzsálemben tett, hisz ott voltak az ünnepen. 46Így újra a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kafarnaumban volt egy királyi tisztviselő, akinek a fia beteg volt. 47Amikor meghallotta, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, fölkereste, és arra kérte, menjen el, gyógyítsa meg a fiát, aki már a halálán volt. 48Jézus azonban így szólt: „Hacsak jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.” 49De a királyi tisztviselő tovább kérlelte: „Gyere, Uram, mielőtt még meghalna a fiam!” 50Jézus megnyugtatta: „Menj csak, él a fiad!” Az ember hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és elindult haza. 51Útközben elé jöttek szolgái és jelentették, hogy él a fia. 52Megkérdezte tőlük, hogy melyik órában lett jobban. „Tegnap, a hetedik óra körül hagyta el a láz” – felelték. 53Akkor az apa ráeszmélt, hogy épp ebben az órában történt, hogy Jézus azt mondta neki: „Él a fiad.” És hívő lett egész házanépével egyetemben. 54Ez volt Jézus második csodajele, amikor Júdeából Galilea felé tartott.
Ma
kezdődik a nagyböjt negyedik hete, és a szentmise olvasmánya
Jézust mint az élet Urát állítja elénk. Izajás próféta
szavai így szólnak: „Mert új eget és új földet teremtek [...]
Nem lesz többé benne olyan gyermek, aki csak néhány napig él;
sem öregember, aki ne töltené be élete napjait. Mert a
legfiatalabb is százéves korában hal meg; s aki nem éri meg a
századik évét, az már átkozottnak számít." (Iz 65,17–21)
A próféta megjövendölte Jézus, a Messiás idejét. Az
evangélista pedig elénk tárja az új eget és új földet, ahol az
élet Ura legyőzi a halált. János evangéliuma kísér minket egészen a nagyböjt végéig. Most azt mutatja, hogy Jézus visszatér Galileába, a saját vidékére, jóllehet azt mondta, hogy senki sem próféta a saját hazájában. Az evangélista valójában kitágítja
Galilea határait, az egész emberiséget érti alatta: Jézus nem
csak a zsidókért jött el (nem csak hazájáért), nem csak Izrael
népének tagjaiért, hanem minden emberért, kulturális, faji,
hitbeli hovatartozástól függetlenül. A hit nem emberi előjogokra,
vagy földi jellemvonásokra épül, hanem egyedül azon alapul, hogy
szívünk Jézushoz és az evangéliumhoz kapcsolódik. Ez történik
ezzel a kafarnaumi tisztviselővel is. Nem azért bízza magát
Jézusra, mert különleges jeleket, csodákat látott, hanem mert
hitt a szavának, hitt abban, amit a beteg fiáról mondott. Az
evangélista megjegyzi, hogy „útközben" történt a
gyógyulás. Mintha azt mondani, hogy a távolból tett csodát. Ez a
királyi tisztviselő a tökéletes tanítvány példája. Az
evangélista egyetlen mondattal vázolja fel a helyzetet: „Az ember
hitt Jézus szavának, amelyet hozzá intézett, és elindult haza."
Mondhatjuk úgy is, hogy Jézus tanítványának nem kell mást
tennie, mint pontról pontra utánozni, amit az a tisztviselő tett,
aki hitt, még mielőtt látta volna fia gyógyulását. Még csak
nem is volt Izrael népének tagja, nem is járt a zsinagógába.
Viszont habozás nélkül befogadta Jézus szavát és elindult.
Ezért a hitéért gyógyultan kapta vissza a fiát. A kafarnaumi
tisztviselővel együtt folytassuk utunkat a húsvét felé, hogy
magunk is megtapasztaljuk az evangélium gyógyító erejét.
Imádság
a szegényekért
