A
trasteverei Szűz Mária bazilikában imádság a betegekért.
31Amikor
eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet
foglal fönséges trónján. 32Elébe
gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól,
ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. 33A
juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. 34Aztán
így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám
áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített
országot! 35Éhes
voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen
voltam, és befogadtatok. 36Nem
volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok.
Börtönben voltam, és fölkerestetek. 37Erre
megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned
adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? 38Mikor
láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? 39Mikor
láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? 40A
király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim
közül eggyel is tettetek, velem tettétek. 41Ezután
a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti
átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak
készült. 42Mert
éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok
innom. 43Idegen
voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel.
Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. 44Ekkor
ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan,
idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk
szolgálatodra? 45Erre
majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek
valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. 46Ezek
örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”
A
nagyböjti idő első hétfőjén az evangélium az utolsó napot, az
utolsó ítélet napját mutatja meg nekünk. Nagyszabású jelenet:
Jézus királyként ül a trónon „és vele minden angyal”.
Mintha egy végtelen színpad lenne, elébe gyűlnek „mind a
nemzetek”. Mindenki: keresztények és nem keresztények, hívők
és nem hívők. Egyetlen dolog van, ami megosztja őket: milyen
kapcsolatban voltak a minden szegényben jelen lévő Emberfiával. A
bíró maga úgy beszél magáról, mint szomjazó, éhező,
mezítelen, idegen, beteg, bebörtönzött emberről. „Éhes
voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom.” A
király és a két csoport közötti párbeszéd kiélezi ezt a
zavaró ellentétet: a végítélet dicsőséges bírája, akit
mindenki „Úrnak” ismer, a városaink útjai mentén
alamizsnát kérő hajléktalan, az elfekvő intézetben hagyott idős
ember, a kapunkon zörgető idegen és más szegény emberek képében
jelent meg. Mindannyian folytathatnánk a listát, elég lenne
talán, ha elmondanánk, kikkel találkoztunk egy-egy napunk során.
A szegénység hatféle ábrázolása négyszer is ismétlődik e
néhány versben, és ugyanennyiszer hangzik el, mit tettek, vagy nem
tettek az emberek ezekért a szegényekért. Talán azt akarja
mondani ezzel a monoton ismételgetéssel, hogy a mindennapi életben
gyakran fordulnak elő ilyen helyzetek. Azt mondja ezzel az
evangélium, hogy az ember és Isten közti döntő szembenézés
(azért döntő, mert ez alapján születik meg a végső ítélet
felettünk) nem a hősies, különleges tetteket veszi majd számba,
hanem a mindennapi találkozásokat, segítettünk-e a szükséget
szenvedőkön, adtunk-e enni és inni az éhezőknek és a
szomjazóknak, befogadtuk, védelmeztük-e az elhagyatottakat. Jézus
a szegényekkel azonosítja magát, testvéreinek nevezi őket. Nem
erkölcsi és lelki értékeik alapján azonosul velük, nem csak a
jókkal és a becsületesekkel azonosul. Tulajdonságaiktól
függetlenül azonosul velük. Az Úr azért jelenik meg bennük, mert
szegények, kicsinyek, gyengék. Jézus maga is szegénnyé és
gyengévé lett.
Imádság a betegekért