Március 6., hétfő

A trasteverei Szűz Mária bazilikában imádság a betegekért.

Máté 25,31–46. Velem tettétek

Nagyböjti Imádság

Imádság a betegekért

³¹Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. ³²Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. ³³A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. ³⁴Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! ³⁵Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. ³⁶Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. ³⁷Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? ³⁸Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? ³⁹Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? ⁴⁰A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. ⁴¹Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. ⁴²Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. ⁴³Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. ⁴⁴Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? ⁴⁵Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. ⁴⁶Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”

A nagyböjti idő első hétfőjén az evangélium az utolsó napot, az utolsó ítélet napját mutatja meg nekünk. Nagyszabású jelenet: Jézus királyként ül a trónon „és vele minden angyal”. Mintha egy végtelen színpad lenne, elébe gyűlnek „mind a nemzetek”. Mindenki: keresztények és nem keresztények, hívők és nem hívők. Egyetlen dolog van, ami megosztja őket: milyen kapcsolatban voltak a minden szegényben jelen lévő Emberfiával. A bíró maga úgy beszél magáról, mint szomjazó, éhező, mezítelen, idegen, beteg, bebörtönzött emberről. „Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom.” A király és a két csoport közötti párbeszéd kiélezi ezt a zavaró ellentétet: a végítélet dicsőséges bírája, akit mindenki „Úrnak” ismer, a városaink útjai mentén alamizsnát kérő hajléktalan, az elfekvő intézetben hagyott idős ember, a kapunkon zörgető idegen és más szegény emberek képében jelent meg. Mindannyian folytathatnánk a listát, elég lenne talán, ha elmondanánk, kikkel találkoztunk egy-egy napunk során. A szegénység hatféle ábrázolása négyszer is ismétlődik e néhány versben, és ugyanennyiszer hangzik el, mit tettek, vagy nem tettek az emberek ezekért a szegényekért. Talán azt akarja mondani ezzel a monoton ismételgetéssel, hogy a mindennapi életben gyakran fordulnak elő ilyen helyzetek. Azt mondja ezzel az evangélium, hogy az ember és Isten közti döntő szembenézés (azért döntő, mert ez alapján születik meg a végső ítélet felettünk) nem a hősies, különleges tetteket veszi majd számba, hanem a mindennapi találkozásokat, segítettünk-e a szükséget szenvedőkön, adtunk-e enni és inni az éhezőknek és a szomjazóknak, befogadtuk, védelmeztük-e az elhagyatottakat. Jézus a szegényekkel azonosítja magát, testvéreinek nevezi őket. Nem erkölcsi és lelki értékeik alapján azonosul velük, nem csak a jókkal és a becsületesekkel azonosul. Tulajdonságaiktól függetlenül azonosul velük. Az Úr azért jelenik meg bennük, mert szegények, kicsinyek, gyengék. Jézus maga is szegénnyé és gyengévé lett.

Imádság a betegekért